Millenáris park lyukkamerával

A hónap elején volt szó a Corina nevezetű cseh fényképezőgépből előállított szépséges lyukkameráról, amit először fekete-fehér fotópapírral próbáltam ki. Elérkezett az idő, hogy film is kerüljön a gépbe. A problémát az expozíciós idő meghatározása jelentette, és sajnos eddig nem voltak ezirányú tapasztalataim. Magyarul: fogalmam sem volt, hány másodpercig hagyjam nyitva a lyukat.

A nyersanyag egy Fujifilm PRO 400H volt, én pedig nagyvonalúan 5 másodperces exponálásokat határoztam meg. Nos, ez nyilvánvalóan túlzás volt, mert a film erősen túlfotózott lett.

Van viszont a Gimpben egy jó kis eszköz arra, hogy a túlexponált képeket valamelyest visszahozzunk az élők sorába. Colors -> Layers ablak: Pick black point, és Pick white point gombok. Az előbbi segítségével a feltételezett legsötétebb pontra, az utóbbi segítségével pedig a legvilágosabb pontra kattintunk, így, ha jól céloztunk, meglepően színhelyes, és jó árnyalatú képet kapunk. Persze szemcsés lesz, nem is kicsit. Szemcsétlenítésre a Noiseware Community Edition nevezetű programot használtam. Ez megerőszakolja ugyan egy kicsit a képet, de legalább kellemesebb rájuk nézni.

Fotós találós kérdés - megfejtés

Nos, itt az idő, hogy a tegnapi találós kérdést megválaszoljuk. Eddig a percig 15-en tippeltek, és bizony, meg kell mondanom, hogy csak Dawn, és Gasper találták ki a helyes megfejtést, gratulálok nekik. A helyes válasz pedig az, hogy "fordítva volt befűzve a film a kazettába". A legtöbben a "rossz minőségű, vagy lejárt volt a negatív"-ra tippeltek, a második helyezést a "rosszul hívták elő a filmet" érte el. Viszont senki nem gondolta, hogy szines szűrőt tettem az objektív elé, és azt sem, hogy utólag manipuláltam ilyenre a képeket.

A szavazás végeredménye:

szines szűrő volt az objektív előtt		0%
rossz minőségű, vagy lejárt volt a negatív		53%
fordítva volt befűzve a film a kazettába		13%
utólagos képmanipuláció történt		0%
rosszul hívták elő a filmet		33%

Nézzük akkor, hogy hogyan is van ez a fordított film dolog. Szerencsére dokumentáltam a buherát, így lépésről lépésre meg tudom mutatni, mit kell csinálnia annak, aki hasonló képeket szeretne magának.

Vegyünk egy kutya közönséges szines negatívot, lehetőleg 400-asat, mert majd 100-as filmként fogjuk exponálni.

Ezután vegyünk elő egy üres filmkazettát, és nagyon óvatosan bontsuk szét. Azért óvatosan, mert a fedelét majd vissza kell pattintanunk a helyére a végén.

Tekerjünk ki egy kicsit a szines filmből, és fűzzük be az üres szétszedett kazetta orsójára. Bátran használjunk szigetelőszalagot a rögzítéshez. Nagyon figyeljünk, hogy hogyan illesztjük a filmet, mert itt áll, vagy bukik maga a filmfordítás.

Miután megfelelően befűztük a film végét, szereljük össze a kazettát, pattintsuk jól vissza a fedelét. Kaptunk egy ilyen sziámi ikerpár módjára összenőtt egységet.

Most vonuljunk el egy koromsötét helyiségbe, és a képen látható módon tekercseljük át a filmet a teli kazettából az üresbe.

Ezután előjöhetünk a sötétből. Az áttekert film végét vágjuk le olyasmi alakúra, mint az eredeti filmvég szokott lenni, hogy majd be tudjuk fűzni azt a gépbe. A DX kód nyújtotta kényelemről itt természetesen le kell mondanunk, ami mindegy is, mert semmi hasznát nem vennénk.

Ne felejtsük el a frissen töltött kazettára ráírni, hogy milyen film is van benne valójában, ezzel megkönnyítjük a magunk, és a filmelőhívó laboráns dolgát is.

A betöltött gépen ne felejtsük el 100-asra állítani a film érzékenységét, feltéve, hogy 400-as filmet használunk.

Ennyi az egész, mehetünk fotózni. Megfigyeléseim szerint akkor válik pirosassá a kép, ha több fény kerül a filmre, és akkor lesz sárgásabb, ha kevesebb. Ez persze nem biztos. A kékes beszűrődések valószínűleg onnan származnak, hogy nem az emulziós oldalra fotózunk, ami matt, hanem a másik oldalra, ami viszont fényes. Így a különböző tükröződések sokkal jobban érvényesülnek. Persze elképzelhető, hogy más fényképezőgépekkel nem lenne ennyi kékes folt a képeken.

Érdekesség, hogy hagyományos módon használva a filmet, a gépházba beszűrődő fények szinte mindig piros színűek lesznek a kész képen, ellentétben ezekkel a kékes lilás fényekkel. Egy képzett fizikus, vagy kémikus biztosan tudja ennek a magyarázatát. Én meg sajnos nem.

A megfordított film ötlete természtesen nem tőlem származik, itt olvastam róla, de mint utólag észrevettem, hazai elődöm is van, nyilván azért találta ki azonnal a megfejtést.

Aki idáig végigolvasta, az megérdemli, hogy újra megnézhesse a negatív hátuljára készült képeket.

Előzmény: Fotós találós kérdés - szavazással

Fotós találós kérdés - szavazással

Mivel ma valamilyen oknál fogva egész délelőtt sütött a nap, elfotóztam egy tekercs Kodak filmet a környéken. A Lomo LC-A gépet használtam.

Meglehetősen különösek a szinek. Némelyik pirosas árnyalatú, némelyik pedig zöldes-sárgás, és furcsa kék, meg lila fények is láthatók szinte mindegyiken. Az a kérdés, hogy mitől lettek ezek ilyenek. Én persze tudom a választ, de kíváncsi vagyok mások véleményére. A következő posztban eredményhirdetés lesz, és el is fogom mondani a megoldást.

A szavazás lezárult, eredmények és megfejtés itt.

Tízperces macska

Téved, aki azt képzeli, hogy a macskák nyugodtan és mozdulatlanul alszanak. Ez a kép a széken alvó kandúrról készült Pajtás géppel, fekete-fehér fotópapírra, 16-os blendenyí1ással, és 10 perces expozíciós idővel.

Szerintem szép kép, vagy nem? Még akkor is, ha a macska gyakorlatilag felismerhetetlen.

Rollfilm a Velencei tónál - Diana+

Az ember hétvégén kirándulásképpen elmegy a Velencei tóhoz, hogy megnézze a korcsolyázókat, és visz egy, vagy több fényképezőgépet. Például a Diana+ nevezetűt.

Vigyázni kell, mert a végeláthatatlan világosság egy kicsit becsaphatja a fénymérőt, (vagy bennünket), és könnyedén túlexponálhatjuk a filmünket. A befagyott tó látványa mindenesetre nagy élmény, például én nem vagyok már túl fiatal, de még soha az életben nem láttam ekkora jeget egyben.

A 400-as film (Fuji PRO 400H) természetesen túlexponálódott, de szerencsére a beszkennelt képeken utólag lehetett annyit módosítani, hogy élvezhetővé váljanak.

Minden kép magán viseli a klasszikus Diana+ érzést, úgyhogy fel sem sorolom, akinek tetszik ez, az úgyis tudja. Az negyedik kép lyukkamera üzemmódban készült, vagyis az objektív levétele után a legeslegkissebb blendét kell beállítani, és "B" záridővel fotózni. Én itt a jégre raktam a gépet, de annyira csúszkált, hogy csak nehezen tudtam úgy lefogni, hogy az öt másodperces expozíció alatt ne mozduljon el.

Csuklyás lyukkamera

Olyan is van, hogy egy lyukkamerán nem csak egy lyuk van, hanem például rögtön kettő. Ilyenkor olyasmi képet kapunk, mint egy hagyományos multiexpónál. Vagyis kétszer fotózunk egy negatívra. Ezt szándékoztam kipróbálni egy makarónis doboz segítségvel. Kell még egy kis mécses is, amiben már nincs semmi, a vékony alumínium lemez miatt. Ebbe lyukasztottam a lyukakat egy varrótűvel. Persze érzéssel, hogy jó kicsik legyenek.

Így készültek a lyukak...

...és ilyenek lettek

Ezután a lyukakat ráragasztottam a dobozra. A 18x13-as fotópapír csak behajlítva fért el a dobozban, de ez önmagában nem baj, mert szép torzítások lehettek volna a képeken. De nem lettek, mert a kirajzolt kép kisebb lett, nem ért el addig, ahol már hajlik a papír.

A baj viszont az lett, hogy a doboz hevenyészetten leragasztott tetején ömlött befele a fény. Ez nem jó, árt a negatívnak. Emiatt egy fekete zacskóból (ami a fotópapíros dobozhoz tartozik) csuklyát készítettem a kamera számára, és a fejére húztam, hogy szivárgásmentes legyen a belseje. A szemei számára természetesen kivágtam egy részt, hogy lásson azért.

Akció előtt. Itt még zárva van az "objektív"

Fotózás állvány segítségével

Így már működőképes lett a konstrukció, a két lyuk miatt minden kétszer látszik a képen, ami adott esetben akár érdekes is lehet.

Ennek a konstrukciónak a továbbfejlesztése az lesz, hogy a lyukak egymáshoz képest derékszögben lesznek, egy doboz két egymás melletti oldalán.

A többi werkfotó itt látható.

Lejárt film, képmanipuláció - Kodak Instamatic 133

Sütött a nap, tehát elfotóztam egy újabb tekercset a 10 Ft-os filmből, ami 15 éve járt le. Beigazolódott a sejtés, napfényben viszonylag jól exponált képeket lehet készíteni, a hosszabbik záridővel, ami 1/40 mp. Tehát akinek van ilyen Kodak Instamatic gépe elfekvőben, az rohanjon a Soósba, és vegyen 10 Ft-ért filmet bele, bárhol előhívják. A kapott képek remek alapanyagot biztosítanak különböző szín, vagy kontraszt manipulációkra. Igaz, hogy mivel a szkennelt képek jó fátyolosak, a manipulációk során keményen szemcsésednek, de kisebb méretben nézve talán ez nem olyan zavaró, vagy az is lehet, hogy még előnyös is.

Az galériában látható képek például az alábbi műtéten estek át, nézzük lépésről lépésre:

Ez az eredeti kép, így jön ki a szkennerből. Kellemes 70-es évekbeli hangulat.

Ez ugyanaz a kép az Auto Equalize filter után. Kezdődik a szemcsézettség.

Itt egy másik layer-en megdupláztam a képet, a Layer Mode-ot Multiply-ra állítottam,
ettől a kép sötétebb és még kontrasztosabb lett.

Ezután egy újabb layer került az egész fölé, amit kitöltöttem sárgával, és Overlay-re állítottam. A sárgaság intenzitását az Opacity-vel lehet szabályozni.

Lehet kísérletezni más szinekkel is, itt például a sárgát kékre cseréltem.

Érdekes hatásokat lehet elérni színátmenetek használatával is.

Az összes verzió nagyobb méretben itt látható. Akkor ezek után már végig lehet nézni a sárgított képeket is:

Lyukkamera, végre fényképezőgépből is

Készült itt már lyukkamera fotópapíros dobozból, gyufásdobozból, kávésdobozból, cipősdobozból, így hát felmerült az igény a látszólag legkézenfekvőbbre: legyen már lyukkamera fényképezőgépből is! És lett.

Ehhez természetesen olyan gépre van szükség, amelynek le lehet venni az objektívjét, és lehetőleg rollfilmes legyen, hogy nagyobb méretű képet kapjunk. E két darab igénynek egy darab gép felel meg az én arzenálomból: a csehszlovák Corina.

E fenti szép látvány eléréséhez szét kell csavarozni az objektívet (az elején tartja két csavar), majd óvatosan leemelni a felső részt, úgy, hogy a zár és a lencsék ne hulljanak szét a kövezeten, majd a megmaradt menetes csövet hátulról szépen kitekerni a házból. Ezután az objektív helyére fekete szigetelősszalaggal fel kell ragasztani a Lyukat.

Dolgozik a gép. Itt éppen az 5. számú kép készül.

Fixírben fürdenek a negatívok

A konstrukciót szines filmmel szándékozom majd használni, de előtte fotópapír alapanyagra gyakorlatoztam néhányat. Az kész képeken az látszik, hogy nem látszik se vignyettálás, se torzulás. Ez azért van, mert itt a lyuk és a negatív távolsága aránylag nagy, egész pontosan 4.8 cm, így a lyuk által alkotott képnek csak a közepe kerül a negatívra. Emiatt érzékelhető a viszonylagos életlenség is.

Az hatodik képen jól látható a lyukkamerás képek egyik legfőbb tulajdonsága, a végtelen mélységélesség: a kép bal oldalán belógó derékszögű izé (egy virágtartó láda tartóvasa) körülbelül 25 cm-re volt a géptől, és pontosan annyira éles, mint a háttérben látszó háztető.

A második számú kép - amint az látszik is - bent a lakásban készült, villanyfénynél. Érdekesség, hogy a kinti 5 -6 perccel szemben itt 1 óra volt az expozíciós idő, de az is csak ilyen szerény eredményt hozott. Különös viszont a falon tükröződő lámpafény rajzolata.

Összes werkfotó itt.

Homo Buherátor

Durvul a helyzet. Muszáj volt ugyanis kipróbálnom, hogyan lehet a 126-os filmkazetta helyett közönséges kisfilmet belesuszterolni a Kodak Instamatic 133 gépbe. Viszonylag könnyen, bár azt elmondhatom, nem éri meg. A képek életlenek lettek, és a film is végig fényt kapott. Az okokról később.

A művelet lényege a következő: a 126-os kazetta egy-két miliméterrel alacsonyabb, mint a szokványos filmkazetta, ezért le kell belőle vágni egy kicsit. A filmtovábbító tárcsa és a film orsója közötti erőátvitelt egy kis pöcökkel lehet megbuherálni, erre egy kis darab gyufaszál pont jó. Anyagszükségletünk tehát minimális: kell egy éles kés, egy fél gyufaszál, meg némi szigetelőszalag.

Levágunk az orsóból kb. 1 mm-t, hogy egyáltalán beleférjen a gépházba.

Ezután két gyufaszál méretű vágást ejtünk egymással szemben.

A vágatba helyezzük a gyufaszálat.

Végül leragasztjuk szigszalaggal, hogy a sötétben ne essen ki nekünk.

A film végét vissza kell hajtani, és leragasztani, ahogy itt fenn a negyedik képen látszik, hogy majd észre lehessen venni, amikor a film végére érünk, így ugyanis meg fog majd akadni a film, és nem tudjuk felhúzni a szerkezetet. Ezzel két legyet ütünk egy csapásra: észrevesszük, ha végeztünk a filmmel, valamint nem tudjuk behúzni a filmet a kazettába, tehát könnyebb dolgunk lesz a negatív előhívásakor. Nem szabad elfelejteni leragasztani a gép hátulján lévő ablakot, amin keresztül eredetileg a filmszámlálót látjuk. Meg kell azt is említenünk, hogy a fotózás során semmilyen információnk nincs arról, hogy hol tartunk, és mennyi van még hátra a filmből. Mindenesetre a 36-os filmre körülbelül 55 "képet" exponáltam.

A mű elkészült, a meghekkelt film benn ül a fényképezőgépben

A fenti kép csak illusztráció, hiszen a film betöltését sötétben kell elvégezni, mivel a kazettából először át kell tekercselni az egész filmet a gép bal oldali részébe, hogy fotózás közben szépen visszahúzzuk azt a kazettába.

Maga a fotózás a következőképpen zajlik: felhúzás, exponálás, felhúzás, letakart objektívvel exponálás, felhúzás. Vagyis fényképezésenként kétszer továbbítjuk a filmet. Ennek pontos megértéséhez ismerni kellene az egész gép felépítését, nekünk azonban elég annyi, hogy így elvileg nagyjából egymás mellé kerülnek a képek, nem egymásra.

Eddig az elmélettel foglalkoztunk, a gyakorlat, vagyis a kézzelfogható eredmény viszont kijózanít bennünket az ábrándozásból: nem minden papsajt. Az előhívott filmen látszik, hogy - amint a legelején említettem - "mindössze" két probléma adódott: az életlenség és a beszűrődő fény. Az életlenség oka nyilvánvalóan az, hogy a buhera módszerrel berakott film síkja nem ugyanott van, mint az eredeti kazettában futó filmé, hanem kissé távolabb az objektívtól. Ebből következik viszont, hogy remek közelképeket lehetett volna készíteni, de hát ki tudta ezt előre, fejből.

A szisztematikusan beszűrődő fényeket pedig fogjuk rá arra, hogy a gép háza valószínűleg nincs rendesen szigetelve, hiszen a rendeltetés szerinti 126-os kazetta eleve tökéletesen takarja a filmet, így a háznál erre már nem kellett a gyártónak törekedni.

Tanulságképpen álljon itt néhány szemléltető darab arról, amiről eddig szó volt: íme a látványos, ám fényképészeti szempontból majdhogynem elfeledhető film.

Ha valamelyik kedves olvasónak eszébe jutna ugyanezzel megpróbálkozni, akkor figyeljen arra, hogy a gép hátlapját zárás után bombabiztosan szigetelőszalagozza körül, és körülbelül fél méter távolságú dolgokat fotózzon. Ez utóbbi persze csak elmélet.

Kodak Instamatic 133

A minap emlegetett kedves blogolvasóm csomagjában lévő másik fényképezőgép egy Kodak Instamatic 133 volt. Ezt a gépet 1968-ban találták ki, és a szakirodalom szerint egyszerűsége révén széles néprétegekhez juttatta el a mindennapi fotózás lehetőségét. Még egy gyerek is képes volt a 126 cartridge filmet tölteni és üríteni. Magát a filmet az ember egy pillanatra sem látja, csak a kazetttát.

Isteni szerencse, hogy a Soós Kereskedésben árulnak hozzá filmet. Igaz, hogy az ott kapható filmek 1994 augusztusában lejártak, de a 10 Ft-os árért ne várjunk csodákat. Én sem vártam, de azért gyorsan vettem 10 darabot, és fizettem érte 100 Ft-ot.

126-os filmkazetta

Ez is, csak hátulról

Különös érzés volt a pénztárnál átvenni egy nagy csomag Fuji filmet, és kifizetni a zsebemből előkotort fémszázassal. Már csak ezért is megérte.

Erről a 126-os filmről azt kell tudni, hogy 35 mm széles, de csak az egyik oldalán vannak lyukak. És mivelhogy ugyanakkora, mint egy átlagos kisfilm, bárhol előhívatható, és a szkennerek többségével be is szkennelhető.

15 éve lejárt film

Fényképezőgép

Nagy kezelőszervek

A kazetta helye

A gép maga könnyen kezelhető, ugyanis egyetlenegy állítási lehetőségünk van, a záridőt választhatjuk, 1/40 mp, vagy 1/80 mp lehet. A blandenyílás 11-es, az objektív 43mm-es.

Nézzük akkor a képeket. A 15 éves film nem hazudtolja meg önmagát, minden kép halovány lett, ezek itt egy picit fel vannak javítva, az eredeti, módosítás nélküli szkennelés itt látható:

Úgy tűnik, hogy csak akkor készülnek elfogadható képek, ha hétágra süt a nap, és a záridő a nagyobbik értékre van állítva. Említésre méltó még az összes kép felső és alsó részén látható sötétbarna foltokból álló sáv, illetve sok kép alján a világoskék elszineződés.

Az összes werkfotó itt megnézhető. A legközelebbi Kodak Instamatic képekre viszont csak akkor számítsatok, ha majd sütni fog a nap.