Folytatom a Zenitre felcsavarható papírobjektív sorozatát. Fiatalabb olvasók számára az előzmények itt és itt.
Ezúttal egy Fuji PRO400H filmet töltöttem a gépbe, a képek egy tatai kempingezés alatt készültek. Igen, pont akkor, amikor nagy viharok voltak.
A képeken persze semmiféle eső, vagy ilyesmi nem látszik, hiszen az ember nem kockáztatja meg, hogy az objektívje szétázzon véletlenül.
Próbáltam a szárazabb, naposabb percekben fotózni. Ahogy az várható volt, szép, festményszerű képek keletkeztek, persze néhányba bele kellett nyúlni utólag, mert előfordult, hogy fénymérő híjján kissé túlexponáltam. Rejtély, hogy ezen az első képen a növény miért lett kék, pedig még vissza is vettem belőle valamicskét.
Nagyképűen azt is mondhatnám, hogy közkívánatra, de ez túlzás, és nem is teljesen igaz, mert anélkül is. Szóval itt van húsz darab papírteleobjektívvel készült szines kép, egyik szebb, mint a másik. Lehet, hogy ezentúl csak ezzel fogok fényképezni. Erről van szó egyébként:
Amint látható, sütött a nap, és a hó is nagyon fehér volt, így rengeteg fény állt rendelkezésre, majdnem megvakultam. 200-as film volt a gépben, a záridőt általában 1/500-ra állítottam, a blendét meg 16-ra, vagy 22-re. Ennek az lett az eredménye, hogy a képek közepe élesebbé vált, mármár azt is mondhatnánk, hogy éles, de a szélek felé megmaradtak a csudálatos elmosódások. Ezügyben felhívnám a figyelmet a második kép bal oldalára, ahol a vékony facsemete és az ablak feloldódik egymásban, és a ház falában, vagy valami ilyesmi.
A képeket érdemes nagyobb verzióban is megnézni, vagyis klikk.
Végül egy aprócska gyógykérdőív, lehet tippelni, nyeremény az sajnos nincs. Az állás pedig itt látható.
Tovább folytatódik a Zenit-es ámokfutás. Most éppen teleobjektívvel készült képeket látunk. Ez a teleobjektív azért érdekes, mert mostanában találtam meg, és azért is, mert jómagam gyártottam még zsenge fiatal koromban, a 80-as évek közepén, vagy valami ilyesmi. Műszaki leírásként olyanokat lehetne említeni, hogy alapvetően fekete tussal befestett kartonpapírokból (bonbonos doboz, ing merevítő lap, stb) készült, lencse gyanánt egy darab nagyítót tartalmaz. A blende szerkezete valóságos műszaki csoda, hiszen ez is kartonpapír elemekből készült, és pontosan úgy működik, mint egy igazi. Apróra vágott gombostűdarabkák csúsztatják a lamellákat.
A távolság beállítása viszont egy kicsit nehézkes, tekergetésről szó sincs, autófókuszról pláne, az akkori házi buherakészletemből csak arra tellett, hogy a lencsét előre-hátra lehessen húzni egy (valamilyen kávés üveg tetejéből kialakított) gyűrű segítségével.
Akkoriban még voltak fotós szakkönyveim, így egy vonalzó segítségével ki tudtam méricskélni a paramétereit, így derült ki, utólag, hogy a műtárgy körülbelül 100-as teleobjektívnek felel meg, blendenyílása 4 és 22 között állítható.
Sajnos az idő már egy kicsit megviselte, a lencse például csupa retek nem annyira tiszta. Figyelemre méltó még a nem kevés önbizalmat eláruló "Professional" felirat, ami a videón is látható.
Ahhoz, hogy az akkori Zenit-emre fel tudjam erősíteni, fel kellett áldoznom a közgyűrűkészletem legkisebb darabját, bár emlékeim szerint ez az áldozat nem volt nagyon nehéz, gyakorlatilag soha nem használtam. Pókot közelről már akkor is úgy fényképeztem, hogy megfordítottam az objektívet.
A képeken látszik, hogy az objektív rajzolata ugyancsak egyedi, középen valamelyest éles, a szélek felé viszont minőségileg rohamosan csökken, különösen a jobb széleken. Lehet, hogy a lencse egy kicsit ferdén áll, így a tilt-shift jelenséggel is találkozunk. Szembeötlő még a helyenkénti lágy kontraszt is, valószínűleg kelemenbandi nem ilyet szeretne vetetni az úri közönséggel, mert például egy óvodai csoportképen a szélső gyerekek fejéből nem sok maradna. Mármint a képen.
Említsük meg a teljesség kedvéért, és az utókor számára, hogy a képek Ilford PAN 400-as filmre készültek, valamilyen Ilford hívóval hívtam elõ, 9 percig. Az utómunka Picasával (for linux) készült, nevezetesen a rengeteg pöszmösz kiszedése (Retouch eszköz, nagyon jó), illetve a színvilágot Gimp-pel értem el, Color Balance (15, 9, -12). Hát ennyi.
Na, kétezertíz. Kezdjünk neki. Az 58-as Helios objektív hivatalos tárgytávolsága 45 centi. De mi van, ha ennél közelebb akarunk menni? Nem, persze hogy nem veszünk semmiféle makró objektívet, hanem két másik dologgal kísérletezünk: egyik, hogy a régi trükk szerint megfordítjuk az objektívet, a másik, hogy egyszerűen egy nagyítót tartunk elé. Ezt a két módszert láthatjátok itt ezen a videón, illetve lent a képeken.
A kísérlet eredménye az lett, hogy mindkét módszerrel igen szép közeli képeket készíthetünk, na persze nem kell mindenféle extrákkal összehasonlítani, nem a szúnyog bal szemét szándékozzuk megörökíteni. A fordított Helios-nál azért vagyunk szerencsések, mert a menetes objektív elülső oldala pont szépen rásimul a váz objektív foglalatára, így elég csak odafogni, nem mozdul el. Nem szabad elfelejteni a blendebeugrasztó pöcköt megnyomni exponálás előtt, mert ugye ebben az extrém állásban ez nem automatikus. De ez úgyis látszik a filmen.
A nagyítóval meg semmi extra dolgunk nincs, odatartjuk a gép elé, majd olyan közel megyünk a babaarcú modellhez, hogy pont éles legyen a szeme, és katt. Ha a nagyítót egy kicsit ferdén tartjuk, érdekes torzulásokat érhetünk el, de én nem akartam elrondítani ezeket itt.
Ez a kép a megfordított Helios objektívvel készült.
Ez pedig a nagyítóval
Igen, én is érzem, hogy sokat javítana a poszton, ha lenne egy olyan referenciakép, ami a hagyományos módon, buhera-mentesen készült, hogy össze lehessen hasonlítani ezekkel, de sajnos ilyen kép nincs, be kell érnünk ennyivel.
Werkfotók, és még néhány baba kép itt.
Lett egy 17 éves Zenit ET fényképezőgépem. Made in Belarus. Állapota szinte tökéletes, hosszú-hosszú évekig állt használatlanul. Én meg megkaptam...
Ez egy olyan fajta Zenit, amin semmilyen fénymérő nincs, van viszont egy tárcsa az egyik oldalon, ahol be kell állítani a film érzékenységét (maximum 400-as lehet), és az időjárási szimbólumok segítségével meg kell határozni, hogy mekkora fény van, így az egyes blendenyílásokhoz hozzárendelődnek a záridők. Persze nem árt, ha egy fénymérős géppel meghatározunk egy alap beállítást, és utána, fotózás közben a megérzéseinkre hagyatkozva módosítgatunk, attól függően, hogy éppen mekkora fényt gondolunk.
Érdekesség még, hogy a gép felső része műanyagból készült, legalábbis én ilyen Zenitet még nem láttam eddig. Nincs az a vaskos szovjet harckocsi jellege.
Az objektív a klasszikus és szokványos 58 mm-es Helios 44M, ami a maga nemében állítólag egy jó objektív, természetesen nekem sincs okom panaszkodni rá. Kicsit szokatlan az 50-es objektívekhez képest, mert mindentől egy kissé távolabb kell menni, az embernek néha szinte zoom érzése van.
Sajnos a záridő csak 1/30 és 1/500 mp közötti lehet, ez eléggé lecsökkenti a kísérletező kedvű fényképész lehetőségeit, délután fél négy körül, amikor a homály elkezd leereszkedni, szépen haza kell menni.
Az itt látható képek egy 400-as Müller filmre készültek. Az elfotózott film kiszedésével nekem is gondjaim akadtak, pedig már tudom, hogy kell. Az exponáló gomb alatti gyűrűt kell lenyomni ahhoz, hogy vissza lehessen tekercselni. Így is tettem, mégis kiszakítottam a kazettából az egész mindenséget. Így azután sötétben, pokróc alatt kellett megmenteni a helyzetet, szerencsére kazetta nélkül is elő tudták hívni.
Profilbővítés a LomolitosBlog-on, érdekességek, jó (és rossz) képek, innen-onnan, amit találok. Hogy mulatságos is legyen, a Google Translate segítségével.
A lomography.com-on aktív ipdegirl talált, vagyis vett 15 dollárét egy Zenti-E típusú fényképezőgépet, és nagyon boldog vele. Egyedül az elfényképezett film visszatekercselése okozott neki problémát, de ebben sajnos én magam sem tudnék segíteni neki, hiszen nekem nincs ilyen gépem.
Mikor végre megtalálta a kilincset húztam meg egészen, hogy megpróbálja visszaforgatni a film, ami nem működik, mert az orsó nem folytat ezen a ponton. Ez az, amit csinálsz, ha azt szeretné, hogy a filmet dobozba ki a kamerát. Húzza fel félúton kellene tennie a trükköt, és remélhetőleg legközelebb nem fogok feláldozni néhány képkocka a film a folyamatba.
Nagyon elégedett a Helios 44 objektívval, persze nekünk itt keleten nem újdonság, hogy ez egy jóféle objektív volt mindig is, de nekik ott nyugaton nagy meglepetés. Jó fényerő, mélységélesség.
Orosz üveg olyan furcsa nagy. A Helios-44-2 objektív f/16-2 amely adott nekem méltó mélységélesség. Sokkal nehezebb állást találni manapság, hogy a lencse megy f/2, hogy nem kerül egy-gazillion dollár tehát úgy érzem, hogy megütötte a főnyereményt ezzel a lencsék! Van rajta, hogy az egyik legjobb lencse, amit valaha találtak egy olcsó, szüreti kamerát.
Természetesen a fotós további terveiről is olvashatunk, hiszen teljesen beleszeretett a régi-új Zenit-jébe, ismerjük be, teljesen jogosan.
Akkor majd talán elindulsz jobbra, és vesz egy másikat, mert nagyon megéri a pénz elköltése esetében ez az orosz igásló.
