2010. március 21., vasárnap

Bolhapiac Bécsben

Íme, itt látható a bécsi sorozat második része, a bolhapiac. Ez a bolhapiac az U4 metró Kettenbrückengasse megállójánál található és csak szombaton van nyitva, délután 4-ig.

A rengeteg kacat és régiség mellett lehetett kapni néhány fényképezőgépet is persze, például Zenitet, meg különféle régi boxgépeket, sőt, néhány Polaroid gépet is, de vagy túl drágák voltak, vagy nem volt szükségem rájuk, így nem vettem semmit. Helyette elfotóztam egy tekercs rollfilmet, íme, itt az eredmény. Ha a Diana blendenyílását a legnagyobbra állítjuk, akkor ilyen életlen képek lesznek, így kijelenthetjük, hogy aki élesebb képeket szeretne, az várjon naposabb időkre.

Még jó sok bolhapiacos digitális kép itt.

2010. március 19., péntek

Rollfilm szkennelése másképp

Köztudomású, hogy a Diana+ a rollfilmre egyáltalán nem 6x6-os képet készít, hanem körülbelül 5x5 cm-est, mégpedig úgy, hogy a kép teteje "ragad" a film széléhez, alul meg marad egy jó nagy üres rész. Ahogy itt ezen a képen látszik:

Emiatt szkenneléskor mindig lemaradunk a képek tetejéről, és a nagyon trendi sárga feliratokról, hogy milyen fajta film, hanyadik kocka, satöbbi. Ugyanis a szkennerhez adott sablon, amibe a filmet kell becsúsztatni, letakar a filmből néhány milimétert.

Mostanáig.
Ugyanis másokhoz hasonlóan én is feltaláltam a spanyolviaszt, minek ide ez a műanyag filmtartó, elég két kis darab ragasztószalag, és máris a teljes filmet be lehet szkennelni. Így már az egész kockát láthatjuk, a gyári feliratokkal együtt. Így:

Sajnos így a film két oldala egy kicsit felkunkorodik, emiatt elképzelhető, hogy képek szélei nem lesznek teljesen élesek, de egy dianás képnél ez gyárilag is így van, tehát itt nem vesztünk semmit.
A képek Bécsben készültek, a KunstHaus Wien néhány részlete látható rajtuk.

2010. március 10., szerda

FX-Foundry: hazudjunk kereszthívást

Nemrégen megjelent egy scriptgyűjtemény a Gimp-hez, az FX-Foundry, jó nagy mennyiségű hasznos filterrel, effekttel, meg ilyenekkel. Mindenkinek érdemes kipróbálni, annak ellenére, hogy valószínűleg a felhozatalnak legalább 80 százalékát soha nem fogja használni.
Érdekes viszont a Cross processing effect, amelyiknek a segítségével azt hazudhatjuk a fotóinkról, hogy kereszthívásos képek.

(Újszülött olvasók számára azért ideírom, hogy a kereszthívás az, amikor diára fotózunk, és a filmet negatívként hivatjuk elő. Ettől érdekes színeket kapunk, dióhéjban. Bővebben itt.) Persze én nem akarok hazudni, és elárulom, hogy ezek a képek itt lent egy kutya közönséges 400-as Kodak negatívra készültek, és arra hivatottak, hogy kísérleti nyúl gyanánt bemutassák, hogy is néz ki ez az Cross processing effekt. Jól.

Az látszik, hogy a képek elzöldültek, ahogy illik, a világosabb részek beégtek, a sötétek meg még sötétebbek lettek. Persze a zöldes árnyalatot megváltoztathatjuk, de nem véletlenül ez az alapbeállítás, egy tisztességes kereszthívott képnek így kell kinéznie. Például itt, vagy itt.

Legnépszerűbb...