2011. július 15., péntek

A Lehetetlen Projekt

Vendégposzt: ezúttal Andok Tamás írását olvashatjátok.

A The Impossible Project folyamatosan gyártja az újabb és újabb Polaroid filmjeit. Télen végre rá is szántam magam, hogy kipróbáljak legalább egyet az új nyersanyagok közül. Természetesen a nagy előkészületek és izgalom hevében sikerült rögtön az elején az egészet elrontani, és olyan filmet rendelni, amihez nincs is gépem. Ez az úgynevezett PZ 600 Silver Shade UV+, ami kizárólag az Image/Spectra/1200 elnevezésű gépekhez jó.

Rövid levelezésbe kezdtem a céggel egy lehetséges cseréről, de sajnos már átadták a futárnak. Viszont megjegyezném, hogy nagyon kedvesek, készségesek voltak és legalább megpróbáltak valamit tenni az ügyben. Semmi gond, vaterán úgyis tömegével találni eladó gépeket. Ha jól emlékszem legfeljebb 1-2 ezer forintért pillanatok alatt vásároltam egy kifogástalan állapotú Polaroid Image system gépet, eredeti dobozában mellékelt kis füzettel, benne sok hasznos tanács.

Karácsonyi utáni időszak miatt a filmre kicsit többet kellett várni, mint a kiírt két nap, de végül megjött, ráadásul egy remek havas, ködös, téli időszakban. A PZ 600 UV+ egy erősen barnás, monokróm tónusú film, 8 darab képet lehet vele lőni, ASA 600 és 20 euróba kerül. A vége futárköltséggel együtt (ami Magyarország, Ausztria és Németország területeire 10 euro) az egész nagyjából majdnem 8 ezer forint volt. Bár sok helyen hangoztatják, hogy milyen könnyen használható filmről van szó, valójában kiszámíthatatlan és rettenetesen érzékeny. Első körben biztosra menve készítettem néhány képet belső térben, szolid lámpafénynél az ajánlott magasabb 20 és 25 fok közötti hőmérsékleten, és egészen szép meleg színeket és tónusokat produkált.

Felbátorodva a kezdeti sikeren igazi eszetlen fotósként kimentem a fagyos téli időbe, és telibe lőttem a fehér tájat, ködben úszó templomtornyot, stb. Sajnos a végeredmény minden alkalommal ugyanaz:

A nagyon alacsony hőmérséklet, extrém körülmények és a gép ismeretlensége miatt sejtettem, hogy lesznek furcsa eltolódások, de nem hittem, hogy minden nappali, kint készült kép egy az egyben szétég majd. Ezek az új filmek az exponálást követően, és az előhívási folyamat alatt nagyon érzékenyek a fényre, ezért ajánlatos a lehető leggyorsabban letakarni valamivel, és úgy megvárni, amíg elkészül. Én csak simán gyorsan zsebre tettem, de vannak sokkal okosabb és praktikusabb megoldások. Maga a cég is ajánl több lehetőséget:

De gyakorlott fotósoktól is el lehet lesni ötleteket:

Nagyjából a csomag felélnél eluntam az egészet, és csalódottan úgy döntöttem, hogy inkább kipróbálom a filmet mindenféle napszakban, fényviszonnyal és témával, kicsit feszegetve a határokat és így közben az új gépet magát is tesztelem. Az éjszakai kép vakuval, kézben kitartva sötétben ilyen:

Éjszakai kép vaku nélkül, állványon, erős belvárosi megvilágításban. A képen elvileg egy szépen kivilágított galéria üvegajtaja, és rajta a tükröződő belváros, gyakorlatilag ebből semmi sem érzékelhető:

Korábban meglehetősen bosszús voltam, de így utólag már azt mondom, hogy a PZ 600 Silver Shade UV+ egy nagyon érdekes film. Sok pénzzel és ráfordított idővel ki lehetne belőle hozni nagyon jó dolgokat. Kezdem úgy érezni, hogy ezek az új filmek borítanak minden szabályt. Mindegy, hogy az ember kezdő, haladó vagy rutinos profi, mert még olyan kiszámíthatatlan, labilis az egész, hogy túl sok idő kitapasztalni. Vétel előtt érdemes sokat böngészni a cég oldalát, megnézni a tesztképeket, olvasgatni az értékeléseket és tanácsokat, hogy milyen hőmérsékletre és fényre mik a tapasztalatok. A szkennelés ideje sem mindegy, ugyanis a színek és árnyalatok folyamatosan változnak, de ez inkább a színes filmnél lesz igazán jól megfigyelhető.

2011. január 9., vasárnap

Skolnyik szines filmmel

A szines filmet kivételesen nem úgy kell érteni, hogy szines (sárga színű) papír védi a hátulját, nehogy fényt kapjon, hanem úgy, hogy ez egy Kodak Ektar 100 típusú szines film. Ez az ősrégi Skolnyik boxgép mindenképpen megérdemli, hogy egy ilyen jófajta filmet kapjon.

Persze ki az, aki szines filmet tesztel egy havas erdei kiránduláson, ahol jóformán csak fekete faágak vannak, és fehér hó? Hát mindenesetre most ez lett. Azt megállapíthatjuk, amit az előző skolnyikos posztban már megállapítottunk, hogy a Skolnyik objektívja ahhoz képest jó. Sehol (jó, majdnem sehol) semmi torzulás, vignyettálás, és ezekhez hasonlók. Igaz, hogy a képek sarkai egy kicsit életlenek, de ez igazából jót tesz nekik. A Kodak Ektar pedig egy igen jó minőségű film, ez látszik jól, ha rákattintva a képekre, megtekintjük őket 1000px-es méretben.



2010. november 27., szombat

Egy régi RICOH életre kel

Lett egy új gépem: egy régi RICOH 500G nevezetű. Azt kell tudni erről a fényképezőgépról, hogy a Google nagyjából 2.840.000 találatot ad róla, tehát ez egy létező valami, dacára annak, hogy a maga korában (70-es évek) nemhogy a Google, de még annak kitalálói se nagyon születtek meg.

Szimpatikus darab, mindene megvan, amit egy ilyesmi géptől elvárunk. Vagyis van benne fénymérő, ami hasonlóvá teszi a Lomo LC-A-hoz, azzal a különbséggel, hogy ennek valódi záridő előválasztásos automatikája van, magyarul, ha a blendenyílást nem blendenyílásra, hanem "A"-ra állítjuk, akkor a kiválasztott záridőhöz rendel egy rekesznyílást, és úgy fényképez. Persze lehet teljesen manuális üzemmódban is használni.

Hovatovább élességállítója is van, a klasszikus távmérő, ami valószínűleg csak nekem újdonság, még azelőtt soha sem volt ilyen a kezemben. A kereső közepén van egy kis rész, ahol a tárgy közepe duplán látszik, és akkor lesz éles a kép, ha addig tekergetjük, amíg a két részlet el nem fedi egymást. Kicsit szokatlan, meg nehézkes elsőre, de működik.

A kereső jobb szélén lehet látni egy mutatót, ami automatikus üzemmódban a blendenyílás aktuális értékét mutatja, de érzésem szerint teljesen pontatlanul. Szerencsére ez a pontatlanság nincs összefüggésben a működéssel, vagyis akkor is jó értékekkel exponál, ha hülyeséget mutat.

A 40-es objektív az nem 50-es, tehát a képeknek lesz egy kicsi nagylátószögű jellege, de ez éppen jó. Ami még érdekes, és kissé meghökkentő, az az, hogy a korabeli mérnöki elme a beszűrődő fény kizárását úgy óhajtotta megoldani, hogy a gépház belsejébe valami szivacsréteget ragasztott, ami az idők folyamán porrá enyészett, és a legkisebb érintésre rokonszenves fekete port hullat mindenre. Okkal számíthatunk tehát arra, hogy ez a nemkívánt reszelék beszivárog az objektívbe, sőt esetleg a mechanikus részekben is kárt okoz, vagy végigkarcolja a filmet.

Első dolgunk legyen tehát, ha ilyen gép kerül a kezeink közé, hogy az elhalálozott szivacs maradékát maradéktalanul lekapargatjuk, és a film befűzése után ahol lehet, ott fekete szigetelőszalaggal zárjuk el a fényt a filmtől.


A képek október végén készültek Miskolctapolcán. Aki már járt ott a barlangfürdőnél, annak minden kép ismerős.

2010. október 19., kedd

Skolnyik menni Győrbe

A Petőfi Csarnoknál üzemelő nagyszerű ócskapiacon vételeztem ezt a Skolnyikot 3000 Ft-ért. Lehetett volna venni Exa 1A-t is, nagyjából tízszer ennyiért, meg Canon 300D-t 50000-ért, de egy Skolnyik csak jobban kell az embernek. Az eredeti doboz is megvan, sőt, az írógéppel kiadványszerkesztett használati utasítás, de nem csak magyarul, hanem oroszul is. Sőt, az eredeti "menetlevél", vagy nem is tudom, hogy fordítsam a паспорт szócskát. Az "útlevél" olyan hülyén hangzana. És persze a már emlegetett rajzos fotós tanfolyam.

A Skolnyikról már volt szó itt nemrégen, még a paramétereiről is írtam, így most nem ismétlem meg. Ha valaki nem emlékszik, elolvashatja újra. Egy darab film elfényképezése után nem nagyon beszélhetünk tapasztalatokról, de annyi az elkészült képek láttán bizonyos, hogy az objektív a körülményekhez képest jónak mondható.

Objektív
Blendenyílás
Hátlap nélkül
Felirat beégetve (a többi kép itt)

Sajnos nem torzít a képek szélei felé, és vignyettálás sincs nagyon. Az egyébként egyenes házfalak nem görbülnek, a film széle nem kap fényt fotózás közben. Kicsit olyanok a képek, mintha egy rendes fényképezőgéppel készültek volna.

Hogy akkor mégis mitől olyan furcsán rosszak ezek itt lent? Hát az előhívástól. Maradék régi filmhívót használtam, a folyadékhőmérő meg elveszett, a fixír kevés volt, és higítani kellett, egyszóval csoda, hogy egyáltalán lett valami. Mindenképpen fel kell újítanon a vegyszerkészleteimet.

A győri olvasók biztos felismerik a helyszíneket, lehet, hogy még az első képét is, bár ahhoz már nagyon lokálpatriótának kell lenni.

2010. október 10., vasárnap

Egy perces fotótanfolyam

Harminc, negyven évvel ezelőtt magyar ember alapvetően csak az OFOTÉRT-ban volt képes fényképezőgépet vásárolni. Ekkoriban minden géphez adtak egy rövid tájékoztatót, arról, hogyan kell szépen fotózni. A tájékoztató persze egyben OFOTÉRT reklám is volt.

Idősebbek számára a rajzok nem véletlenül ismerősek, a Ludas Matyi híres karikaturistája, Pusztai Pál műveit látjuk. Helyezzük el a korban a kiadványt: az Aranycsapat már a múlté, de a Gyöngyhajú lányt még nem alkották meg. Ez a 60-as évek közepe, második fele, beat-korszak hazai kezdetének időszaka. Kunkori frizura, miniszoknya.

Ekkortájt kezdett elterjedni dolgozó népünk körében a fotózás, sokféle orosz, meg NDK-s fényképezőgépet lehetett kapni, meg Forte filmet, az OFOTÉRT pedig vállalta a kidolgozást. Érthető hát, hogy megpróbálták a dolgozókat arra ösztökélni, hogy valamelyest elfogadható képeket készítsenek, ha már.

A kiadvány leghasznosabb része az utolsó oldalon látható táblázat, amely fénymérő nélküli exponálási beállításokat tartalmaz. Igaz, hogy 17-18 DIN-es filmre kapunk adatokat, ez pedig "mai szemmel nézve" 50-es filmnek felel meg, de ha a táblázat valamelyik oszlopának értékeit megduplázzuk/megfelezzük, akkor 100-as filmhez használható eredményeket kapunk.

A pazar és tartalmas útmutató a tegnapi Skolnyikkal együtt került hozzám, szkennelés és a jpg2pdf program segítségével nyerte el mostani, örökkévalóságnak szánt formáját.

2010. augusztus 30., hétfő

Gépteszt folytatás: panorámaképek Diana Mini-vel

Soha nem táncolt még ennyire borotvaélen a negatívhívásom. Egyrészt csak egy tavaly lejárt FOMA márkájú univerzální vývojka volt itthon, amire perszehogy nem volt ráírva, hogy az Ilford 400-ast hány percig kell benne áztatni. Másrészt a sötétkamra egyáltalán nem volt sötét, vagyis a kamrában, miután megszokta a szemem a sötétet, szépen láttam, ahogy tekerem befelé a hívótankba a filmet. Ez pedig ellentétes a filmhívás természetével. Harmadrészt a film elszakadt a művelet közben, így kicsit szokatlan módon került a hívószalagra (vagy hogy is hívják) a film, egyszóval nagy kupleráj volt a hívótankban. Megsaccoltam 8.5 percre a hívásidőt, lesz ami lesz.

Nos, az lett, hogy a film vége kissé fényt kapott, ezért le kellett mondanom róla, az eleje pedig az említett szakadás miatt veszett el. Szerencsére a közepén azért maradt mutogatnivaló.

FOMA
Hívó hardver

Beszéljünk inkább a fotózásról. A tesztelésre kölcsönkapott Diana Mini-vel ezúttal az álló formátumú fotózást akartam kipróbálni. Ebben az üzemmódban 24x17mm-es állóképek kerülnek a filmre, szorosan egymás mellé, így elvileg 72 kép készíthető. Én nem nagyon szeretem az állóképeket, legfőképpen azért, mert rendkívül előnytelen módon lehet őket kirakni egy blogba.

Ezért jobbnak tűnt ilyen panorámakép-szerűségeket fotózni. Praktikus okai is voltak ennek a játéknak: lógott az eső lába, és hetvenkét unalmas szingli kép helyett csak harmadannyi témát kellett kitalálni, tehát az egész fotótúra harmadannyi idő alatt lezajlott.

A képekből azt lehet leszűrni, hogy hiába jelzi a keresőben kétoldalt valami függőleges szürke sáv, hogy mekkora lesz az állókép, jóval nagyobb lesz. Persze ezt nem lehet hibaként elkönyvelni, minden hasonló gépnél így van. Emiatt látható a sok ismétlődés az egyes harmadképek széleinél, pedig pont nem akartam, hogy így legyen. Persze utólag nem bánom, szerintem ez így nagyon érdekes hatásokat kelt. Itt van például ez a dadogós Teszkó. A technika egyébként a második képen láthatóhoz hasonló olcsó poénok elsütögetéséhez is kiváló.

Hibázik, aki azt hiszi, hogy a képek ilyen szép rendezetten kerülnek a negatívra. Nem, a fent látható hármasképek hosszadalmas szerkesztői munka eredményeképpen jöttek létre, természetesen csak ami a kockák egymástól való távolságát, és a sötét keretet illeti. A méret és a kivágás mindenhol eredeti. Utómunka gyanánt az előbb említett kirakós játék mellett kontrasztosítottam is a képeket. És egy leheletnyi zöldes szinezéket is kaptak.

A konzervatív szkenner természetesen nem tud mit kezdeni a szokatlan képformátummal, ezért a szokásos 6 kockányi filmdarabot, (amin itt 12 kép van) egyben érdemes beszkennelni. 1200 dpi esetén ekkor egy 10782x1169 pixeles, 3 megás képet kapunk további hasznosításra.

Diana Mini

A kölcsöngépért ismét nagy-nagy köszönet a lomography.hu-nak.
Előzmény: Gépteszt: Diana Mini

2010. augusztus 28., szombat

Gépteszt: Diana Mini

Kibontakozóban van egy együttműködés a lomography.hu-val. Ennek első lépése az, hogy külcsönkaptam tesztelésre egy Diana Minit, a vakus verziót. Ez az a fényképezőgép, ami a rollfilmes Diana kicsinyített változata, mondjuk a kishuga, közönséges kisfilmmel működik. Íme, itt egy videó arról, ahogy kibontom a csomagolásból, és filmet fűzök bele. Egy 400-as Müllert.

Kezdjük a végén: a gép tetszik. Van egy-két apróság persze, de ezekről később. Kétféle formátumot fényképezhetünk vele, négyzet alakút, ebből 36 kockát, valamint álló képet, ebből 72 fér rá egy filmre. Én a négyzetest próbáltam az első filmmel. A 36 kocka úgy jön ki, hogy a képek meglehetősen távolra kerülnek egymástól a filmen. Érezhetnénk ezt pazarlásnak is, de gondolom megvan az oka, hogy miért nem egymás mellé készíti a képkockákat.

Van néhány beállítási lehetőségünk, a blendenyílás lehet "napos", és "felhős", a záridő lehet "B", vagy "N", és van egy aljzatunk, amibe távkioldót tekerhetünk, és állványra is felcsavarhatjuk. És persze a kapcsoló, amivel a képformátumot váltogathatjuk, akár egy filmen belül is. Én nem váltogattam. Távolságot is lehet állítani, sőt kell is, ha nem akarunk életlen képeket. Unikum, hogy a legkisebb beállítható távolság 60 centi.

Két dolog lehetséges: az ember vagy elolvassa az összes leírást, vagy az első pillanatban elszaggatja vele a film perforációját. Én természetesen ez utóbbi utat választottam. A kis gépecske ugyanis elég furcsán (ugyanakkor zseniális egyszerűséggel) oldja meg azt, hogy egyrészt 35mm-es kisfilmre fényképez, és számolja a filmkockákat, másrészt engedélyezi a multiexpót. A felhúzó tekerő ugyanis semmilyen kapcsolatban nem áll a zárszerkezettel, meg semmivel, kizárólag a film továbbítására szolgál. Amikor a filmet továbbtekerjük, az ilyen gépeknél szokásos kisméretű filmbe illeszkedő fogaskerék is tekeredik, de ezt maga a film tekeri. Ez a fogaskerék valahonnan tudja, hogy mennyit kell fordulnia a következő kockáig, és ha eleget fordult, akkor megáll. Itt van az a pillanat, amikor a gyakorlatlan felhasználó nem érzékeli, hogy már felhúzta a gépet, vagy csak megszorult egy kicsit a film. Ilyenkor viszonylag könnyen továbbtekerhető, és így okozható az a bizonyos kár a film állagában.

Ha exponálunk, tudatjuk a fogaskerékkel, hogy tessék, lehet tovább forogni, így ismét felhúzhatjuk a gépet. De ha nem akarjuk felhúzni, bármennyit fotózhatunk ugyanarra a kockára is. Ez a zárszerkezet és fogaskerék közötti összhang azonban néha megbomlik, ilyenkor fotózás után nem lehet a filmet továbbtekerni. A megoldás egyszerű: befogjuk az objektívet, és határozottan exponálunk egyet a semmibe, és minden működik tovább.

Lássuk, mi keletkezett. A leírás szerint négyzet alakú képek esetén 30mm-es objektívvel számolhatunk, és való igaz, jó nagy látószögű képeket kapunk. Bátran közelmehetünk bármihez, bele fog férni a keresőbe. Amint látható, a széleken gyönyörűen görbülnek az egyébként egyenes vonalak. Egyet nem szabad: elfelejteni beállítani a távolságot. A képek ugyanis hajlamosak egy kicsit életlenné válni, ha nem vigyázunk. Másik jótanács, hogy a csomaghoz tartozó objektívsapkára nagyon vigyázzunk, mert egy kicsit bő az objektívre, könnyen elveszíthetjük. Én nem is vittem magammal.

A képek az óbudai Fő téren, és környékén készültek, délután, ezért vannak olyan elnyúlt árnyékok.

A gépet a Lomography.hu kölcsönözte, megvásárolható itt, de a teszteknek még nincs vége, hamarosan fekete-fehér képekkel állok elő.

2010. augusztus 13., péntek

Zenit papírobjektívvel

Folytatom a Zenitre felcsavarható papírobjektív sorozatát. Fiatalabb olvasók számára az előzmények itt és itt.

Ezúttal egy Fuji PRO400H filmet töltöttem a gépbe, a képek egy tatai kempingezés alatt készültek. Igen, pont akkor, amikor nagy viharok voltak. A képeken persze semmiféle eső, vagy ilyesmi nem látszik, hiszen az ember nem kockáztatja meg, hogy az objektívje szétázzon véletlenül.

Próbáltam a szárazabb, naposabb percekben fotózni. Ahogy az várható volt, szép, festményszerű képek keletkeztek, persze néhányba bele kellett nyúlni utólag, mert előfordult, hogy fénymérő híjján kissé túlexponáltam. Rejtély, hogy ezen az első képen a növény miért lett kék, pedig még vissza is vettem belőle valamicskét.

2010. július 19., hétfő

Lapszemle: Skolnyik fényképezőgép

A lomography.com egyik felhasználója, sthomes68 talált az ebay-en egy eredeti, klasszikus orosz Skolnyik típusú gépet. Sajnos a cikkből nem tudjuk meg, hogy mennyiért sikerült hozzájutnia, a vaterán most éppen egy darabot kínálnak, 4500 Ft-ért.

Íme, a Skolnyik box gép. (forrás: https://www.lomography.com)

Nézzük, mit is kell tudnunk a ritka szerencsével megszerzett gépről, hívjuk segítségül a Google Translate szolgálatait:

A Shkolnik ("Student" vagy a "Tanuló" angolul) kamera volt, meglehetősen homályos orosz műanyag kamera által előállított BELOMO üzem Fehéroroszország között, 1962-1969. Mintegy 500.000 ilyen egyszerű doboz kamerák között végezték el 1962-1969. Ezt a hajtások 120 6x6 film egy olyan fix fókusztávolságú lencsével körülbelül 75mm.
Legjobb összpontosítva tartomány 3,5 m-től a végtelenig.
A gép tulajdonságai megegyeznek az adott korban szokásos értékekkel: háromféle blendenyílás, 8, 11, 16, és az ipari szabványnak mondható 1/60-ad záridõ. Egyebet nem tudunk állítgatni rajta, de nem is szükséges, minek azt túlbonyolítani.

A szerző azt írja, hogy elégedett a próbafényképezés eredményeivel (amazing), és mindenkinek javasol egy ilyen gépet a gyűjteményébe.

Valamikor, gyerekkoromban nekem is volt egy ilyen Skolnyikom, egy rokonomtól kaptam, valószínűleg úttörőavatási (idősebbek tudják, mi ez) ajándék gyanánt, valamikor a 70-es években. Egyszer elvittük egy balatoni nyaralásra, ahol kizárólag különös, vagy szép (nyugati) autókat fényképeztem vele. Furcsa módon a képek nagyobbik része sikerült, ami akkoriban elég nagy bravúrnak számított, így lett jónéhány fekete-fehér autóm, örültem is nekik, hetekig nézegettem őket. Sajnos a gépet elérte a "na, most megnézem, milyen belülről" korszak, és többet nem tudtam összeszerelni a központi zárat, és a képek sincsenek már meg.

Az eredeti cikk itt olvasható.

2010. július 14., szerda

Diana Orfűn

Ahogyan azt élő helyszíni tudósításomban már felvázoltam, Orfű egy nagyon kellemes, békés, nyugodt falu. Van néhány hatalmas tó, horgászstégekkel, és olyan veretes elnevezésű vendéglátóipari egységekkel, hogy Szomjas Vándor, meg Horgászbüfé. Az ember bérel valami szállást, odamegy családostul, (szúnyogriasztót visz) és miközben bámul bele a tóba, vagy az utcákon ődöng, elfelejt minden nyomorúságot, bajt, bánatot, ami általában eléri. Három nap elég.
Igaz, hogy most épül ott egy tájidegen aquapark, de szerencsére ottjártunkkor még nem volt készen.

Ez a néhány kép az orfűi Kossuth Lajos utcában készült egy 400-as Fuji filmre, késő délután. Próbáltam minél szűkebb rekesznyílást választani, hogy legalább a képek közepe legyen éles, ez olyan esetekben sikeres is volt, ahol sütött a nap.

Ha valaki esetleg kíváncsi néhány Orfűt ábrázoló túristafényképre is, itt megnézheti.

2010. június 10., csütörtök

Wave fotóbeküldő - eredmények

Lezártam a fotóbeküldő eseményt, összesen nyolc kép érkezett be. Ha a szokásos aktivitást vesszük alapul, ezt értékelhetjük sikerként, hiszen benne volt a pakliban az is, hogy senki egyetlen képet sem küld, de hála a lelkes nyolcaknak, nem így történt.

Nézzük meg tehát a feltöltött képeket. Szerencsére mindenki írt egy-két szót a képről, és elérhetőséget is, így aztán remélhetjük, hogy ezúton is tudunk segíteni egymás munkásságának terjesztésében, a magunk szerény módján.

Akinek van kedve, a lap alján szavazhat is arról, hogy melyik kép tetszik a legjobban. Amelyik nyer, azt rakom majd legfelülre. Szép, értékes nyeremény, de hát vízzel főzünk.

Zsófi:
Holgával készült pünkösdi rózsák.
http://fotoszintezis.blog.hu
Dávid Hajnal:
Kodak Instamatic 133 típusú géppel készült, 35mm-es Rossman 100 kódnevű filmre. A képen az élet súlyától megroppant idős ember megy a fákkal szemben, miközben havas a táj.
http://dawn.freeblog.hu/
GerQ:
Kiev 4 + 2/50-es obi. DM-es filmre. Kilátás a vonat ablakából.
http://www.flickr.com/photos/gerq/
Adam Huszka:
Nikon FE - Fuji Superia 100as filmre 35mm-en.
http://100asa.wordpress.com/
Tamás Szabó:
Polaroid 636 gép, 600-as film.
első tavaszi árnyék
http://picasaweb.google.hu/szabotamas.mail
Ferencke:
6x6 pinhole, kodak portra film
a képen a bősi vizierőmű egy darabkája.
http://ferencke.blogspot.com/
tikk:
lomo fisheye, ilford pan 400 35mm. valahol mátyásföld és cinkota között...
http://www.flickr.com/photos/meetmex/
juliagulia:
Lomo LC-A; Az Andrássy úton fogadott ez a látvány egy csillárokat áruló bolt kirakatánál. Aki ismerti Charles Dickens regényét, érti miért lett Ms Havisham a kép címe:) A film egy Lomography color negative 100. Akit érdekel itt még vannak képeim:
http://www.lomography.com/homes/juliagulia

Legnépszerűbb...