2009. május 20., szerda

Pajtás gép a Normafánál

Na. Az a kérdés, hogy Szabó szaktárs a Gamma Művekben gondolta volna-e az 50-es évek vége felé, hogy az általa összecsavarozott Pajtás fényképezőgéppel 2009-ben egy blog számára fognak képeket készíteni Ilford Delta 400 Professional nevezetű nyersanyagra a Normafánál, a XII. kerületi Önkormányzat rendezvényén.

Nem tudjuk. Valószínű, hogy nem gondolta volna...

Csak azt tudjuk, hogy a bakelit gép kiállta az idő próbáját, és ma is pont ugyanúgy működik, mint 50, vagy 60 éve. Az persze más kérdés, hogy a különlegesen egyszerű szerkezetben nincs is nagyon olyan rész, ami el tudna romlani.

Az erős napsütés persze sok volt a 400-as filmnek, tekintettel arra, hogy az egyetlen záridő 1/30, ami még a minimális 16-os blendenyílásnál is túl hosszú idő. Így érthető, hogy inkább az árnyékosabb részeket kerestem, és azt meg különösen nem értem, hogy a léghajós kép miért nem exponálódott túl.

Szerencsére már tudok rollfilmet hívni, így a negatívot magam hívtam, megspórolva vagy ezer forintot. Tanácsos egyébként a képeket nagyobb méretben is megnézni, szerintem úgy jobban látszik az objektív különös rajzolata, vagyis az szélek felé az elmosódás. A második kép jobb felső sarkán ez olyan mértéket ölt, mintha a háttér valami nagy rekesznyílás miatt lenne életlen.

5 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik a Pajtás. Pont ez az a karakterisztika (életlenedés, dinamika) amit szeretek, de digiből utómunka nélkül nem jön ki... fotózom precíz Chinon analóggal is, s hát abból sem igazán lehet kicsalogatni ilyeneket

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jók a képek :)
    Van otthon Pajtásom is, meg még egy pár régi gép, keress ha szeretnéd tesztelni valamelyiket :)

    VálaszTörlés
  3. Hello Gyulus !
    Nem jártam itt vagy 3 hónapja ! Szóval van elmaradásom a visszaolvasásban !
    Látom a lendületből nem vesztettél semmit ! Nekem ETÜD-Box gépem volt először de nagy fos volt !

    Üdv: htibi
    www.htibi.ini.hu

    VálaszTörlés
  4. Az Etüd Box rettenetesen ronda gép volt. Engem gyerekkoromban nápolyira emlékeztetett a fizimiskája, és érdekessége volt, hogy az egyetlen fényképezőgép volt, aminek 100 Ft alatt volt az ára.

    VálaszTörlés
  5. Tanácsos egyébként a képeket nagyobb méretben is megnézni, szerintem úgy jobban látszik az objektív különös rajzolata, vagyis az szélek ... eobjektiv.blogspot.de

    VálaszTörlés

Jó, ha ide írsz valamit.

Legnépszerűbb...