2009. május 11., hétfő

Mezei fotók lyukkamerával

Azzal kezdődött, hogy elzarándokoltam a Soós-ba, hogy vegyek valami eszközt a 120-as rollfilm felőhívásához. Aztán kibicikliztem a közeli mezőre, és elfotóztam egy tekercs 400-as ILFORD HP5-öst, lyukkameraként használva a Diana+ gépet. Itt egy videó arról, hogy töltjük be, (vagyis én hogyan töltöm be) a rollfilmet a gépbe. Itt lent pedig egy eseménydokumentáló filmecske, Kispál zenéjével:

Rollfilmet még soha nem hívtam elő eddig, de szerencsém volt, sikerrel jártam. Igazából semmi különbség nincs a kisfilmhez képest, csak annyi, hogy ez rövidebb. És van hozzá az a fekete fényvédő papírszalag, amivel a sötétben kínlódtam egy kicsit, mert néha nem lehetett tudni, hogy melyik a film, és melyik a papírcsík.

A képeken annak kellene látszódni, hogy a lyukkamerával készült fotókon minden egyformán éles, akármilyen közel van, vagy akármilyen messze. Nos, hát ez a való életben nem teljesen van így, legalábbis a képek ezt mutatják. Hozzá kell azonban tenni, hogy a közelebbi növények az enyhe szél miatt kissé bemozdultak, erre a két másodperces expozíciós idő pont elég.

2 megjegyzés:

  1. udv.
    halat adok egy kedves imerosomnek ,hogy megmutatta a blogot.
    lattam ,hogy a polaroidos kepek budakeszin keszultek ,itt is elsz
    vagy a kozelben ?mivel van egy regi zenith 80-om es ha lehet kernek egy kis segitseget.
    jager mate

    jagermate@gmail.com

    VálaszTörlés
  2. sziasztok!

    lehet, hogy érdekel benneteket ez a most induló blog:

    http://elgab-cameraobscura.blogspot.com/

    üdv:elgabor

    VálaszTörlés

Jó, ha ide írsz valamit.

Legnépszerűbb...