2009. február 4., szerda

TESCO - lyukkamerán keresztül

Ez itt a Corinából készült lyukkamera projekt harmadik, befejező része. Az első volt a próba, papírnegatívra, a második egy tévedésből túlexponált 400-as film, a harmadik pedig ez itt, Fujicolor REALA 100-as filmre.

Szerencsére most egy kicsit jobban eltaláltam az exponálást. Az idő itt is öt másodperc volt, a különbség annyi, hogy a nap egyáltalán nem sütött, és a film is kevésbé volt fényérzékeny. Ez a konstelláció nagyjából jól exponált képeket eredményezett.

Szemfülesebbek észrevehetik, hogy a képek ugyanott (és ugyanakkor) készültek, mint a minapi Polaroid képek egyik része. Legalább néhányat össze lehet hasonlítani.

Van itt még egy érdekes dolog. Telek Balázs, a hazai lyukkamerázás nagyja, egy három évvel ezelőtti interjújában a egyebek mellett következőket mondta a camera obscuráról az origo.hu-n:

Legbehatóbban a reneszánszban, természetesen Leonardo tanulmányozta ezt az eszközt, ugyanis perspektivikusan helyesen adja vissza a látványt, semmiféle optikai torzítás nem jön létre. Ezért aztán a legdurvább nagylátószög esetén is egyeneseket rajzol a kép szélén. Tulajdonképpen ezt nem lehet überelni, a legszuperebb objektív sem tudja ezt megcsinálni.

Ez nyilvánvalóan így van, de akkor vajon mi az az gyönyörű szép ív itt az első kép alján, a hatalmas TESCO felirat alatt? Nekem van egy megfejtésem, de most nem bocsátom szavazásra a kérdést, inkább elmondom: a fényképezőgépben a film enyhe ívben fut, hogy az eredeti objektív tökéletlenségét ellensúlyozza. Ez magyarázatot ad arra, hogy miért csak a vízszintes vonalak görbülnek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Jó, ha ide írsz valamit.

Legnépszerűbb...