2008. november 20., csütörtök

Rossz fényképek

A múlt héten a pixinfo.com blogszemléje megszemlézte a Pajtás fényképezőgépről szóló posztomat. Ezúton is köszönöm nekik, szép látogatottságot hozott.

Ami furcsa volt, az az ott kommentelők véleménye. Gondolom, a pixinfo.com-ot a csúcskategóriás digitális fényképezés kedvelői olvassák, ezért is tartották a Pajtás képeit rossznak. Sőt, volt, aki úgy gondolta, hogy ez az egy konkrét Pajtás gép rossz, azért csinált olyan képeket, amelyek a szélei felé életlenedtek.

Különösen ez a vélemény furcsa, vagy inkább mulatságos:

Ja és bocs, de ez nem hangulat, hanem szar fénykép. Nem ugyan az!

Hangulata lehet egy 60-as évek bútorzatával ellátott, 60-as évek slágereit játszó szórakozó helynek. De ha szakadt függönyök, mocskos poharak, és lehányt WC-t találsz ott, akkor az nem hangulatos hely, hanem ocsmány!

Ami régen szar volt, az most is az!

Én hülye, próbáltam vele vitatkozni, de kár volt. Kíváncsi lennék az ezzel kapcsolatos véleményére azoknak is, akik ezt a blogot olvassák: valóban csak az a kép a "jó kép", aminek minden milimétere tűéles, minden színe színhelyes, sehol nincs egy beégett fehér pötty rajta?

Az itt következő fotókat (szar fényképeket) a pixinfo.com-on kommentelő "Tanácsadó"-nak ajánlom, ugyanis semelyik képen sincs egyetlenegy éles, jól kivehető motívum sem, ráadásul elkészítésükhöz egy régi, olcsó fényképezőgépet használtam.

Gép: a csehszlovák CORINA, film: Agfacolor PORTRAIT 160, effekt: Silicosaur CrossProcessingFX.

23 megjegyzés:

  1. Szerintem igen jó hangulata van a konyhádban és udvaron készült képeidnek, tetszenek a tesztek és a teszfotók is. üdv r

    VálaszTörlés
  2. Szerintem felesleges az ilyenekkel vitatkozni. Hulye lenne ő is, ha tagadna, hogy mostansag igenis van egy olyan tendencia, hogy sokan, akarcsak te is, eloveszik a "szar", olcso, regi gepeiket, vagy eppen megveszik oket a Lomoshop-ban, es azzal fotoznak, mert a digitalissal tul konnyu, es tul tokeletes. Az a kommentezo nyilvan valami rommá fotosoppolt HD kepet tartana szepnek, ami meg eles es tokeletesek a szinei, de annyira termeszetellenes, mint annak a hogyishivjak ocsmany otvenes "celeb"-nőnek az ajkai. Ha neki az tetszik, es ez nem, lelke rajta, izlesek es pofonok, szerintem feleslegesen ne idegeld magad egy nethuszar rosszindulatu megjegyzesein.

    VálaszTörlés
  3. a festészetben is voltak irányzatok, volt, aki a természethűségre törekedett, volt aki mindent egyenes vonalakból rajzolt, volt, aki kártyázó kutyákat festett, stb. akkor melyik a jó festmény? biztos a festők is állandóan fikázták egymást, hogy ez a Picasso csávó már megint mekkora baromságokat festett, láttad? ugyanez a probléma itt is. van, aki a világot örökíti meg, van, aki a világ tökéletesített változatát keresi és minden hibának vélt dolgot kijavít utómunkával, van, aki absztrakt geometriai formákat akar előállítani trükkösen, van, aki csak feketefehérben fotóz, van, aki olyan dolgokat akar lefotózni, ami túlmutat az emberi érzékelésen (pillanatfotó, infra), stb. a fényképezőgép csak egy eszköz, mint az ecset, meg a hangszer. lehet hasznosat csinálni velük, lehet művészetet, vagy lehet saját szórakozásra összevissza festeni-játszani-fotózni.

    VálaszTörlés
  4. Ne szívd mellre! A tech-őrültek imádják fikázni azt, amit nem értenek, ami túl van rajtuk.
    Az esti képeidből az első három szerintem nagyon jól sikerült!
    Üdv és sok sikert: Miki

    VálaszTörlés
  5. -az a tag egy idióta.

    VálaszTörlés
  6. Ízlések és pofonok... Mindenkinek más tetszik, mivel más az egyénisége. Én is fotózom (kedvtelésből), és amíg meg volt a digitális masinám nagyon élveztem. Aztán elromlott, és helyébe elkértem a bátyám Carena sx100 fényképezőgépét. Imádom, mert a sokkal nagyobb élmény egy filmes géppel fotózni, mint egy digitálissal, amivel ész nélkül kattintgathatsz...
    Ezzel azt akarom mondani, hogy sokaknak egy "analóg" fényképezőgépen kéne megtanulni fotózni, és nem a fröcsögő pofájukkal dumálni, nyakukban az x ezer forintos DSLR géppel.
    Sztem nagyon jó fotóid vannak, és másoknak is tetszik, ezt tartsd szemed előtt.

    ÜDV, Robi

    VálaszTörlés
  7. Biztos zavarja őket, hogy a régi kidobott filléres cuccok még mindig működnek. Nem kell velük foglalkozni, úgysem fogják megérteni, hogy mi ebben a jó.

    Másrészről meg nem a fényképezőgép csinálja a képet, hanem a fotós. Ha olyan a kép, akkor mindegy mivel rögzíted, sőt. (Jó, tudom, te ezzel a bloggal nem a fotóművészet csúcsait akarod megdönteni, csak kikívánkozott belőlem ez is.)

    VálaszTörlés
  8. sose értettem, h. miért kell minden áron másokra erőltetni a mániáinkat. az előttem szólóknak van igaza: mindenkinek más a szép, és ez így is van jól szerintem. azokat vágnám pofán egy büdös ponttyal, akik ebből kifolyólag leszólnak másokat.
    rá se hederíts, csak így tovább! ;)

    ja, és a 4/11-es kép kell. most. imádom.

    VálaszTörlés
  9. Nos a képek tényleg nem jók,technikai értelemben, azaz fényt kapott, torz, életlen képek. Jók viszont komponálás szempontból. Jó abból a szempontból, hogy tökéletesen visszaadja a 60-as évek, a gyerekkorom hangulatát. Ha előveszem a régi fotókat, - és amióta olvasom a blogot, előveszem őket - ugyanezeket a fotókat látom viszont. Jó a szándék, hogy megosztod ezeket a fotókat velünk. Élmény nézni a képeidet :)

    Számítástechnikai szlenget használva vannak a lúzerek és vannak a hekkerek. A lúzer, ha tud valamit használni, azt hiszi tud valamit, és szakértőnek hiszi magát. A hekker pedig leás a dolgok mélyére, pusztán szórakozásból, tudásvágyból. Tudja, hogy mennyi mindent nem tud, ezért nem is tartja magát nagyra. Elég, ha mások nagyra tartják :)

    Gratula, és további sikereket a blogodhoz!

    Jó fényeket, szép képeket!

    -Atesz-

    VálaszTörlés
  10. Írtam a másik helyre is, de itt is megjegyezném:
    Egyetértek az előttem szólókkal!

    Félre csúcs technológia!

    VálaszTörlés
  11. A blogod hemzseg a kreatív ötletektől! Kedvencem a negatív szkennelés WC-papír gurigán keresztül! csúcsszuper!

    VálaszTörlés
  12. Mindenkinek köszönöm a véleményét!
    Kiderült, hogy a fotózást (sem) lehet szemellenzővel nézni.

    VálaszTörlés
  13. Be kell vallanom, hogy a blogod előtt nem értettem a lomography-t, de amit írtál róla, az felnyitotta a szemem. :-)

    VálaszTörlés
  14. Ezek a negatív kritikák mindíg valami jó képeket váltanak ki belőled, szóval mostantól csak szarozni fogok.

    VálaszTörlés
  15. Őszintén szolva egy nyáron át próbáltam résztvenni a pixinfó képküldés-bírálgatásában. Aztán meguntam. Szenzációs képeket leszavaznak, unalmas vackokat az égig magasztalnak. Nem azt akarom mondani, hogy ott csak rossz képek vannak. Sőt!
    Minden esetre azt veszem észre, hogy a mai képek káprázatosak, csillogók, technikailag olyan szinvonalon vannak, amit régen csak a profik tudtak produkálni és .....uncsik. Vegyük elő a hatvanas hetvenes évek fotó újságjait. Feketefehér, életlen (direkt életlen), bemozdult (tudatosan bemozdított), érdekes képek. Valahogy a fantázia hiányzik a mai képekből. A könnyedség.
    Csak izzadságszagú görcsös technika b... ő bocs szertet.
    Eszembe jutnak a " Mitől jó a kép" "Én azért vettem C-N-t mert azzal jó képeket csinálhatok" mondatok.
    Pedig jó képet csak a fényképező ember csinálhat.
    Hogy őszinte legyek én a lomográfiából is keveslem a kisérletező kedvet. Ha lenne elég pénzem és időm, mind a 160 (vagy 170) gépemet végígpróbálnám.

    VálaszTörlés
  16. Ez nem fénykép. Színes pacák.

    VálaszTörlés
  17. Pár hónapja előástam a régi fotóalbumokat. Anyukám mesélte, hogy ezt meg ezt meg amazt Ő fényképezte egy vacak Pajtással. Olyan hangulatuk és erejük van azoknak a képeknek, hogy majd' leborultam a fotelről! Látván Anyukám szemében a csillogást, besétáltam a Soós-hoz és vettem neki egy Pajtás-t. Teljesen oda meg vissza volt... Minden hibájával együtt, ez egy remek gép, ami megtanít fotózni.

    Kár, hogy vannak ilyen internetes gitt egyleteket, amik arra hivatottak, hogy megpróbáljanak lehúzni bizonyos dolgokat. Képfeltöltő/megosztó oldalakra szinte esélytelen feltölteni analóg technikával készült képet, mert a béka segge alá tolják...

    Én nem titkolom, 3 éve fotózom. Digitálissal kezdtem. De meguntam és beszereztem pár "vacak" fényképezőgépet; Lubitel-t, Pouva Start-ot és készítettem lyukkamerákat mindenből... Meg kell mondjam, azóta készülnek számomra elfogadható képek.

    Szóval hajrá, ne hagyd abba, nyomd a gombokat! Eddig is sokat segítettél sok mindenkinek, ezután is így legyen!

    Sokak nevében: köszi!

    -durango-

    VálaszTörlés
  18. Muhaha, egy ilyen pixelmatyinak a kezébe kéne nyomni egy diafilmmel megtöltött Szmena 8-ast, hogy fénymérő meg mindenféle élesség-visszajelzés nélkül csináljon éles és helyesen exponált képeket (mert ilyet is lehet ám!). Teljesen biztos vagyok benne, hogy nem sikerülne neki, pedig meg lehet csinálni... De hát ma az van, hogy "nem baj, ha alexpós a kép, majd felhozzuk a fotósoppal". Az oldaladhoz gratulálok, egy posztodban több kreativitás van, mint egyes pixelmatyik egész életművében.

    VálaszTörlés
  19. Szerintem igaza is van meg nem is. Szmenával tényleg nem lehet tökéletes képet csinálni és tényleg rossz minőségű volt régen is. Számomra pont ez a lényeg, a képek tökéletlensége jobban ráirányítja a figyelmet a témára. Ez olyan popart-os dolog. Vagy mint a fekete-fehér fényképezés. Nincsenek színek, ezért minden forma sokkal nagyobb hangsúlyt kap és fókuszálódik a figyelem a témára. Egy szöget tökéletesen le lehet fényképezni egy dsrl-el, de ha Zenittel, vagy lyukkamerával csinálja az ember igazi fotópapírra, akkor annak lesz egyfajta hangulata - régi gép, rozsdás szög, elmúló dolgok meg ilyenek - amit meg lehet csinálni digitális géppel is, mégsem lesz olyan mert tudja az ember, hogy reprodukció.

    VálaszTörlés
  20. Egy valamivel vitatkoznék: a Szmena objektívje a maga korában egyáltalán nem számított rossznak, sőt. Itt a posztban Pajtással készült képekről volt szó, annak a lencséjére tényleg lehet rosszakat mondani egy bizonyos szempontból, de a Szmena nem ilyen.

    VálaszTörlés
  21. Tényleg, igazad van, elnéztem a képeket, bocsi a tévedésemért.

    VálaszTörlés

Jó, ha ide írsz valamit.

Legnépszerűbb...