2008. augusztus 31., vasárnap

Összehasonlító fotózás - Holga és Diana

Szerkesztőségünk (én) úgy gondolta(m), hogy összehasonlítom a két - számomra jelenleg hozzáférhető - rollfilmes műanyag játékkamera képét közel azonos kondíciók mellett. Választásom az alant látható két gépre esett, ugye. A Holga deklarált paraméterei a következők: 60-as objektív, 1/8-os fényerő. Vagyis a legnagyobb blendenyílás ekkora. Az internet szerint ez nem igaz, a valós érték valahol 1/13 körül lehet. A Diana+ 75-ös objektívvel rendelkezik, a legnagyobb rekesznyílás pedig állítólag 1/11.

Diana+

A fotózás úgy zajlott, hogy mindkét gépbe betöltöttem egy-egy méretrevágott fotópapírt, kivittem a szabadba őket, és egy húsvágó deszkát használva állványnak, "B" záridővel, 13 másodperces expozícióval lefotóztam a bejáratot. A fotópapírt előhívtam, szárítottam, szkenneltem. Majd beforgattam, és invertáltam. Aprócska retus, a szöszmöszök miatt.

A teszt számomra váratlan eredménnyel zárult. Azt gondoltam, hogy közel két egyforma képet kapok, ehelyett a holgás kép sokkal szürkébb, kevésbé kontrasztos, bár emiatt mintha több részlet látszana rajta. A dianás kép erősen kontrasztos, a sötét részek szinte feketébe hajlanak.

A harmadik kép, a színes, az a kontrollcsoport, amelyen látható a terület valódi képe.

Íme, itt vannak a tesztképek.

Ez a kép készült a Holgával.
Ez a kép készült a Dianával.
Ez meg elvileg a valóság.

Megfigyelhető volt továbbá az is, (bár ez itt nem látható) hogy a Diana+ kisebb kockát fényképez, ezen kívül kevesebb dolog kerül a negatívra. Esetleges magyarázat lehet a Holga gyengébb képminőségére az objektív elrettentően poros és használatban megöregedett mivolta is. De az is lehet, hogy nem sikerült pontosan ugyanolyan blendenyílással fotózni a két képet, és a hívás ideje okozza az eltérést.


Áthozott kommentek:

balazs - http://www.lostinpixels.hu 2008.09.01. 08:47:15
én a holgámnál nem érzem, hogy ennyire rossz lenne a képminősége. sőt, középtájon kifejezettem éles, aztán rohamosan csökken az élesség a képszélek felé. (mondjuk az enyém egy gcfn, aminek elvileg üveg a lencséje.)

Gyulus - http://lomolitosblog.blogspot.com/ 2008.09.01. 09:19:34
Ne felejtsük el, hogy ezek a képek nem filmre készültek, hanem fotópapírra, tizenvalahány másodperces expozíciós idővel, tehát nem várhatunk klasszikus képminőséget.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Jó, ha ide írsz valamit.

Legnépszerűbb...