2008. január 17., csütörtök

Szmena Szimbol a város szélén

A hétvégén sütött a nap, jó nagy sár is volt, valamint ki kellett már próbálni az 1000 Ft-os Szmenát. Belekerült hát a gépbe egy 400-as Fortepan fekete-fehér film, és usgyi, ki a "természetbe". Ehhez nekünk mintegy ötven, na jó, száz métert kellett gyalogolni. Sajnos hó már sehol nem volt, pedig a gyerkőc nagyon szerette volna legalább egyszer kipróbálni a vadiúj popsi-tepsijét, de csak a sárban sikerült neki.

A gép jól vizsgázott, annyiban mindenképpen, hogy hibátlanul működik, a filmet viszi előre, ha felhúzom, exponáláskor nyitja a zárat, majd szélsebesen be is csukja. A képek jók lettek, ez a 40 mm-es Triplet-43 tényleg nem torzít sehol, legalábbis annyira biztos nem, mint az eddig próbált eldobható kamerák műanyag lencséje.

Este kipróbáltam a "B" záridőt, letámasztott géppel, a galériában látható három kép ezek közül. Ha az ember képes mozdulatlanul tartani a fényképezőgépet, és eltalálja, hogy hányig kell számolnia a nyitott zár mellett, akkor egészen szép képeket lehet így fotózni. Persze egy kioldó zsinór jobb lenne, de a Szmena Szimbol sajnos nem rendelkezik erre való aljzattal, így hát mindegy.

A fekete-fehér film előhívása mindig izgalmas, még olyankor is, amikor nem saját megismételhetetlen VB-győztes gólunk, vagy első holdraszállásunk képeit hívjuk elő, hanem egy ilyen próbafilmet. A hívó vegyszer egy kicsit régi volt, ezért aggályos volt, hogy egyáltalán lesznek-e képkockák a filmen. Ha a vegyszer jó is, elég egy kis figyelmetlenség, vagy egy véletlen csöpp fixíroldat a hívóban, esetleg egy óvatlan családi villanygyújtás, és pillanatok tört része semmissé válik az egész film. De nem jártam így...

És most nézzük a képeket:

Szimpatikus jószág egy ilyen Szmena, erős, masszív darab, nem lötyög rajta semmi. Egy baja van, hogy majdnem olyan nagy, mint egy féltégla, és hegyesek a sarkai.

A napos képek paraméterei: 11-es, vagy 16-os blende, 1/250, esetleg 1/125-es záridő, 400-as film. Az esti képeket 3, 4 másodpercig exponáltam, 8-as rekesznyílás mellett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Jó, ha ide írsz valamit.

Legnépszerűbb...