2011. január 9., vasárnap, 15:50

Skolnyik szines filmmel

A szines filmet kivételesen nem úgy kell érteni, hogy szines (sárga színű) papír védi a hátulját, nehogy fényt kapjon, hanem úgy, hogy ez egy Kodak Ektar 100 típusú szines film. Ez az ősrégi Skolnyik boxgép mindenképpen megérdemli, hogy egy ilyen jófajta filmet kapjon.
Persze ki az, aki szines filmet tesztel egy havas erdei kiránduláson, ahol jóformán csak fekete faágak vannak, és fehér hó? Hát mindenesetre most ez lett. Azt megállapíthatjuk, amit az előző skolnyikos posztban már megállapítottunk, hogy a Skolnyik objektívja ahhoz képest jó. Sehol (jó, majdnem sehol) semmi torzulás, vignyettálás, és ezekhez hasonlók. Igaz, hogy a képek sarkai egy kicsit életlenek, de ez igazából jót tesz nekik. A Kodak Ektar pedig egy igen jó minőségű film, ez látszik jól, ha rákattintva a képekre, megtekintjük őket 1000px-es méretben.


2010. november 27., szombat, 9:45

Egy régi RICOH életre kel

Lett egy új gépem: egy régi RICOH 500G nevezetű. Azt kell tudni erről a fényképezőgépról, hogy a Google nagyjából 2.840.000 találatot ad róla, tehát ez egy létező valami, dacára annak, hogy a maga korában (70-es évek) nemhogy a Google, de még annak kitalálói se nagyon születtek meg.
RICOH 500G
Szimpatikus darab, mindene megvan, amit egy ilyesmi géptől elvárunk. Vagyis van benne fénymérő, ami hasonlóvá teszi a Lomo LC-A-hoz, azzal a különbséggel, hogy ennek valódi záridő előválasztásos automatikája van, magyarul, ha a blendenyílást nem blendenyílásra, hanem "A"-ra állítjuk, akkor a kiválasztott záridőhöz rendel egy rekesznyílást, és úgy fényképez. Persze lehet teljesen manuális üzemmódban is használni.
Hovatovább élességállítója is van, a klasszikus távmérő, ami valószínűleg csak nekem újdonság, még azelőtt soha sem volt ilyen a kezemben. A kereső közepén van egy kis rész, ahol a tárgy közepe duplán látszik, és akkor lesz éles a kép, ha addig tekergetjük, amíg a két részlet el nem fedi egymást. Kicsit szokatlan, meg nehézkes elsőre, de működik.
A kereső jobb szélén lehet látni egy mutatót, ami automatikus üzemmódban a blendenyílás aktuális értékét mutatja, de érzésem szerint teljesen pontatlanul. Szerencsére ez a pontatlanság nincs összefüggésben a működéssel, vagyis akkor is jó értékekkel exponál, ha hülyeséget mutat.
A 40-es objektív az nem 50-es, tehát a képeknek lesz egy kicsi nagylátószögű jellege, de ez éppen jó. Ami még érdekes, és kissé meghökkentő, az az, hogy a korabeli mérnöki elme a beszűrődő fény kizárását úgy óhajtotta megoldani, hogy a gépház belsejébe valami szivacsréteget ragasztott, ami az idők folyamán porrá enyészett, és a legkisebb érintésre rokonszenves fekete port hullat mindenre. Okkal számíthatunk tehát arra, hogy ez a nemkívánt reszelék beszivárog az objektívbe, sőt esetleg a mechanikus részekben is kárt okoz, vagy végigkarcolja a filmet.
Első dolgunk legyen tehát, ha ilyen gép kerül a kezeink közé, hogy az elhalálozott szivacs maradékát maradéktalanul lekapargatjuk, és a film befűzése után ahol lehet, ott fekete szigetelőszalaggal zárjuk el a fényt a filmtől.


A képek október végén készültek Miskolctapolcán. Aki már járt ott a barlangfürdőnél, annak minden kép ismerős.

2010. október 19., kedd, 21:10

Skolnyik menni Győrbe

A Petőfi Csarnoknál üzemelő nagyszerű ócskapiacon vételeztem ezt a Skolnyikot 3000 Ft-ért. Lehetett volna venni Exa 1A-t is, nagyjából tízszer ennyiért, meg Canon 300D-t 50000-ért, de egy Skolnyik csak jobban kell az embernek. Az eredeti doboz is megvan, sőt, az írógéppel kiadványszerkesztett használati utasítás, de nem csak magyarul, hanem oroszul is. Sőt, az eredeti "menetlevél", vagy nem is tudom, hogy fordítsam a паспорт szócskát. Az "útlevél" olyan hülyén hangzana. És persze a már emlegetett rajzos fotós tanfolyam.
Skolnyik
A Skolnyikról már volt szó itt nemrégen, még a paramétereiről is írtam, így most nem ismétlem meg. Ha valaki nem emlékszik, elolvashatja újra. Egy darab film elfényképezése után nem nagyon beszélhetünk tapasztalatokról, de annyi az elkészült képek láttán bizonyos, hogy az objektív a körülményekhez képest jónak mondható.
Objektív
Blendenyílás
Hátlap nélkül
Felirat beégetve (a többi kép itt)
Sajnos nem torzít a képek szélei felé, és vignyettálás sincs nagyon. Az egyébként egyenes házfalak nem görbülnek, a film széle nem kap fényt fotózás közben. Kicsit olyanok a képek, mintha egy rendes fényképezőgéppel készültek volna.
Hogy akkor mégis mitől olyan furcsán rosszak ezek itt lent? Hát az előhívástól. Maradék régi filmhívót használtam, a folyadékhőmérő meg elveszett, a fixír kevés volt, és higítani kellett, egyszóval csoda, hogy egyáltalán lett valami. Mindenképpen fel kell újítanon a vegyszerkészleteimet.
A győri olvasók biztos felismerik a helyszíneket, lehet, hogy még az első képét is, bár ahhoz már nagyon lokálpatriótának kell lenni.


2010. október 10., vasárnap, 15:03

Egy perces fotótanfolyam

Harminc, negyven évvel ezelőtt magyar ember alapvetően csak az OFOTÉRT-ban volt képes fényképezőgépet vásárolni. Ekkoriban minden géphez adtak egy rövid tájékoztatót, arról, hogyan kell szépen fotózni. A tájékoztató persze egyben OFOTÉRT reklám is volt.
Idősebbek számára a rajzok nem véletlenül ismerősek, a Ludas Matyi híres karikaturistája, Pusztai Pál műveit látjuk. Helyezzük el a korban a kiadványt: az Aranycsapat már a múlté, de a Gyöngyhajú lányt még nem alkották meg. Ez a 60-as évek közepe, második fele, beat-korszak hazai kezdetének időszaka. Kunkori frizura, miniszoknya.
Ekkortájt kezdett elterjedni dolgozó népünk körében a fotózás, sokféle orosz, meg NDK-s fényképezőgépet lehetett kapni, meg Forte filmet, az OFOTÉRT pedig vállalta a kidolgozást. Érthető hát, hogy megpróbálták a dolgozókat arra ösztökélni, hogy valamelyest elfogadható képeket készítsenek, ha már.
A kiadvány leghasznosabb része az utolsó oldalon látható táblázat, amely fénymérő nélküli exponálási beállításokat tartalmaz. Igaz, hogy 17-18 DIN-es filmre kapunk adatokat, ez pedig "mai szemmel nézve" 50-es filmnek felel meg, de ha a táblázat valamelyik oszlopának értékeit megduplázzuk/megfelezzük, akkor 100-as filmhez használható eredményeket kapunk.

A pazar és tartalmas útmutató a tegnapi Skolnyikkal együtt került hozzám, szkennelés és a jpg2pdf program segítségével nyerte el mostani, örökkévalóságnak szánt formáját.

2010. augusztus 30., hétfő, 15:00

Gépteszt folytatás: panorámaképek Diana Mini-vel

Soha nem táncolt még ennyire borotvaélen a negatívhívásom. Egyrészt csak egy tavaly lejárt FOMA márkájú univerzální vývojka volt itthon, amire perszehogy nem volt ráírva, hogy az Ilford 400-ast hány percig kell benne áztatni. Másrészt a sötétkamra egyáltalán nem volt sötét, vagyis a kamrában, miután megszokta a szemem a sötétet, szépen láttam, ahogy tekerem befelé a hívótankba a filmet. Ez pedig ellentétes a filmhívás természetével. Harmadrészt a film elszakadt a művelet közben, így kicsit szokatlan módon került a hívószalagra (vagy hogy is hívják) a film, egyszóval nagy kupleráj volt a hívótankban. Megsaccoltam 8.5 percre a hívásidőt, lesz ami lesz.
Nos, az lett, hogy a film vége kissé fényt kapott, ezért le kellett mondanom róla, az eleje pedig az említett szakadás miatt veszett el. Szerencsére a közepén azért maradt mutogatnivaló.

FOMA
Hívó hardver
Beszéljünk inkább a fotózásról. A tesztelésre kölcsönkapott Diana Mini-vel ezúttal az álló formátumú fotózást akartam kipróbálni. Ebben az üzemmódban 24x17mm-es állóképek kerülnek a filmre, szorosan egymás mellé, így elvileg 72 kép készíthető. Én nem nagyon szeretem az állóképeket, legfőképpen azért, mert rendkívül előnytelen módon lehet őket kirakni egy blogba.
Ezért jobbnak tűnt ilyen panorámakép-szerűségeket fotózni. Praktikus okai is voltak ennek a játéknak: lógott az eső lába, és hetvenkét unalmas szingli kép helyett csak harmadannyi témát kellett kitalálni, tehát az egész fotótúra harmadannyi idő alatt lezajlott.
A képekből azt lehet leszűrni, hogy hiába jelzi a keresőben kétoldalt valami függőleges szürke sáv, hogy mekkora lesz az állókép, jóval nagyobb lesz. Persze ezt nem lehet hibaként elkönyvelni, minden hasonló gépnél így van. Emiatt látható a sok ismétlődés az egyes harmadképek széleinél, pedig pont nem akartam, hogy így legyen. Persze utólag nem bánom, szerintem ez így nagyon érdekes hatásokat kelt. Itt van például ez a dadogós Teszkó. A technika egyébként a második képen láthatóhoz hasonló olcsó poénok elsütögetéséhez is kiváló.


Hibázik, aki azt hiszi, hogy a képek ilyen szép rendezetten kerülnek a negatívra. Nem, a fent látható hármasképek hosszadalmas szerkesztői munka eredményeképpen jöttek létre, természetesen csak ami a kockák egymástól való távolságát, és a sötét keretet illeti. A méret és a kivágás mindenhol eredeti. Utómunka gyanánt az előbb említett kirakós játék mellett kontrasztosítottam is a képeket. És egy leheletnyi zöldes szinezéket is kaptak.
A konzervatív szkenner természetesen nem tud mit kezdeni a szokatlan képformátummal, ezért a szokásos 6 kockányi filmdarabot, (amin itt 12 kép van) egyben érdemes beszkennelni. 1200 dpi esetén ekkor egy 10782x1169 pixeles, 3 megás képet kapunk további hasznosításra.

Diana Mini

A kölcsöngépért ismét nagy-nagy köszönet a lomography.hu-nak.
Előzmény: Gépteszt: Diana Mini

2010. augusztus 28., szombat, 21:30

Gépteszt: Diana Mini

Kibontakozóban van egy együttműködés a lomography.hu-val. Ennek első lépése az, hogy külcsönkaptam tesztelésre egy Diana Minit, a vakus verziót. Ez az a fényképezőgép, ami a rollfilmes Diana kicsinyített változata, mondjuk a kishuga, közönséges kisfilmmel működik. Íme, itt egy videó arról, ahogy kibontom a csomagolásból, és filmet fűzök bele. Egy 400-as Müllert.


Kezdjük a végén: a gép tetszik. Van egy-két apróság persze, de ezekről később. Kétféle formátumot fényképezhetünk vele, négyzet alakút, ebből 36 kockát, valamint álló képet, ebből 72 fér rá egy filmre. Én a négyzetest próbáltam az első filmmel. A 36 kocka úgy jön ki, hogy a képek meglehetősen távolra kerülnek egymástól a filmen. Érezhetnénk ezt pazarlásnak is, de gondolom megvan az oka, hogy miért nem egymás mellé készíti a képkockákat.
Van néhány beállítási lehetőségünk, a blendenyílás lehet "napos", és "felhős", a záridő lehet "B", vagy "N", és van egy aljzatunk, amibe távkioldót tekerhetünk, és állványra is felcsavarhatjuk. És persze a kapcsoló, amivel a képformátumot váltogathatjuk, akár egy filmen belül is. Én nem váltogattam. Távolságot is lehet állítani, sőt kell is, ha nem akarunk életlen képeket. Unikum, hogy a legkisebb beállítható távolság 60 centi.

Diana MiniKét dolog lehetséges: az ember vagy elolvassa az összes leírást, vagy az első pillanatban elszaggatja vele a film perforációját. Én természetesen ez utóbbi utat választottam. A kis gépecske ugyanis elég furcsán (ugyanakkor zseniális egyszerűséggel) oldja meg azt, hogy egyrészt 35mm-es kisfilmre fényképez, és számolja a filmkockákat, másrészt engedélyezi a multiexpót. A felhúzó tekerő ugyanis semmilyen kapcsolatban nem áll a zárszerkezettel, meg semmivel, kizárólag a film továbbítására szolgál. Amikor a filmet továbbtekerjük, az ilyen gépeknél szokásos kisméretű filmbe illeszkedő fogaskerék is tekeredik, de ezt maga a film tekeri. Ez a fogaskerék valahonnan tudja, hogy mennyit kell fordulnia a következő kockáig, és ha eleget fordult, akkor megáll. Itt van az a pillanat, amikor a gyakorlatlan felhasználó nem érzékeli, hogy már felhúzta a gépet, vagy csak megszorult egy kicsit a film. Ilyenkor viszonylag könnyen továbbtekerhető, és így okozható az a bizonyos kár a film állagában.
Ha exponálunk, tudatjuk a fogaskerékkel, hogy tessék, lehet tovább forogni, így ismét felhúzhatjuk a gépet. De ha nem akarjuk felhúzni, bármennyit fotózhatunk ugyanarra a kockára is. Ez a zárszerkezet és fogaskerék közötti összhang azonban néha megbomlik, ilyenkor fotózás után nem lehet a filmet továbbtekerni. A megoldás egyszerű: befogjuk az objektívet, és határozottan exponálunk egyet a semmibe, és minden működik tovább.

Lássuk, mi keletkezett. A leírás szerint négyzet alakú képek esetén 30mm-es objektívvel számolhatunk, és való igaz, jó nagy látószögű képeket kapunk. Bátran közelmehetünk bármihez, bele fog férni a keresőbe. Amint látható, a széleken gyönyörűen görbülnek az egyébként egyenes vonalak. Egyet nem szabad: elfelejteni beállítani a távolságot. A képek ugyanis hajlamosak egy kicsit életlenné válni, ha nem vigyázunk. Másik jótanács, hogy a csomaghoz tartozó objektívsapkára nagyon vigyázzunk, mert egy kicsit bő az objektívre, könnyen elveszíthetjük. Én nem is vittem magammal.


A képek az óbudai Fő téren, és környékén készültek, délután, ezért vannak olyan elnyúlt árnyékok.

A gépet a Lomography.hu kölcsönözte, megvásárolható itt, de a teszteknek még nincs vége, hamarosan fekete-fehér képekkel állok elő.

Legnépszerűbb...


  • Töltődik... vagy nem.
http://www.wordle.net/