2009. április 10., péntek

Zsebgép: Kodak Tele-Ektra 1

Jóleső érzés, ha az embert meglepik az olvasók egy-egy különös fényképezőgéppel. Már jártam így néhány alkalommal, ezúttal is egy ilyen gépet mutatok.

Sikerült beszereznem még egy 110-es pocket gépet, ez egy Kodak Tele-Ektra 1 (http://kodak.3106.net/index.php?p=211&cam=1063)
Mivel nekem már ott a másik és erre nincs szükségem ezért szívesen odaadnám neked ezt egy tekercs film kíséretében.
Tényleg inspiráló a blogod szóval fogadd el. Ez afféle köszönet nyilvánítás.
Megérkezett a küldemény, nagyon örülök neki, és köszönöm! Amint lesz egy kis időm, elfotózom a filmet, remélem, hogy itt nálunk is elő tudják hívni.
Majd beszámolok az eredményről, és egy poszt is fog születni belőle, már amennyiben nem rontom el az egészet. :)

Ez volt tehát az előzmény, (ezúton is köszönöm a gépet és a filmet újra), és készült egy videó is arról, hogyan töltöm be a 110-es típusú filmet:

A hivatkozott website szerint ezt a gépet 1978 és 1981 között gyártották. Kétféle látószög áll rendelkezésünkre, az egyik 22mm-es, 9.5, a másik 44mm, 11-es nyílással. Ez a zoom üzemmód. Azt írja a tudomány, hogy háromféle záridő van, de én nem találtam rajta olyat, amivel ezt állítani lehetne. Lehet, hogy automatikus?

Nagyon kicsi, és rövid
Szkennerhez ragasztva

Mindenesetre az előhívott film zavarbaejtően kicsi, az ember nem nagyon hiszi, hogy ekkora negatívból szép éles képeket lehet szkennelni. Egyébként a szkennelés elég nehézkes volt, csak úgy lehetett megoldani, hogy a három részre vágott negatív darabjait egymáshoz ragasztottam, majd az egészet a szkenner üveglapjához. Az eredmény pedig itt látható:

A képek egyébként ugyanabban a "időszaki vándorcirkuszban" készültek, ahol tavaly a Diana+ gépet teszteltem.

2 megjegyzés:

  1. -á! jó hogy létrejött ez a bejegyzés! nekem is van egy ilyen 110-es gépem(http://ksonimarphoto.freeblog.hu/files/toptron_microcam.jpg), csak azon nem lehet semmit se állítani. szóval akkor van még ahol hívják a 110-et? mert főleg e-miatt nem játszottam vele. a szkenner az direkt filmes?(vagy esetleg talált egy machina módszert a normál olvasókra?)
    üdv!

    VálaszTörlés
  2. A mi közönséges helyi fotósboltunkban a legnagyobb természetességgel hívták elő, (ugyanúgy, mint a 126-os filemt is), ebből azt gondolom, hogy csak befűzik a gépbe, és kész.
    A szkenner egy Canon CS 8800, ami lapszkenner, és kisfilmet, plusz 120-ast is tud szkennelni. A képen a 120-as filmhez való adapter látszik.

    VálaszTörlés

Jó, ha ide írsz valamit.

Legnépszerűbb...