2008. május 10., szombat

Micimackós eldobható, és egy újrahasznosított

Két újabb eldobható fényképezőgép állt a házhoz. Az egyik, egy eredeti AGFA kamera, Micimackós díszítéssel, és kellemes színvilággal. 24 kockás 400-as film van benne, ami 2006 júliusában lejárt. Kíváncsi vagyok, milyen képei lesznek. Történetesen nem Kínában gyártották, hanem Csehországban. Az is oda van írva, hogy a lencsét és a filmet meg Németországban.

A kislányom persze azonnal lecsapott rá, ő fog vele fényképezni, pedig nekem is tetszik. Ha lesznek közzétehető képek, akkor azok "közzé lesznek téve". Íme a gép:

A másik eldobható gép egy kínai darab, importálja az ARYCA Kft. Érdekessége, hogy panorámakép készítésének lehetőségét ígéri. Ezt úgy lehet elérni, hogy a gép elején egy csúszkával a kereső elé húzhatunk egy maszkot, ami letakarja a kereső alsó és felső harmadát. Hogy ez milyen kapcsolatban áll a negatívra kerülő képpel, az egyenlőre számomra homályos.

Mivel a fényképezőgépet gyanúsan sokat takaró papírdobozba csomagolta a gyártó, és ilyennel már találkoztam, gyanús lett, hogy vajon mit rejt a csomagolás. Kicsit megbontottam a hátulját, és nem lepődtem meg a fekete szigetelőszalagon, amivel az ügyes kínai kezek visszaragasztották a már egyszer elhasznált gép darabjait. Az objektíven is látszanak bizonyos külsérelmi nyomok. Nem csoda, hogy a importőr nem reklámozza ezt a termékét a weblapján.

Kuriózumnak mondható, hogy a papírcsomagolás híres budapesti épületeket ábrázol, Halász bástya, Parlament, Lánchíd. Egyébként ebben is egy 400-as 24 kockás film van, ez 2007 decemberében járt le.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Jó, ha ide írsz valamit.

Legnépszerűbb...