2009. március 22., vasárnap

Barbie-buhera

Összegyűlik az embernek egy csomó kibelezett eldobható gépe, amit már semmire se lehet használni. Egyvalamit azért még csinálhatunk: újrahasznosítás céljából kiszedhetjük az objektívet belőle. Minden ilyen gépben van egy darab kisméretű műanyag lencse, amit könnyedén kioperálhatunk.

Ezután már csak annyi dolgunk van, hogy egy doboz elejére ráragasszuk, és már kész is az új fényképezőgép. Ne felejtsünk el blendenyílást vágni, minél kisebbet, annál jobb. A nyílás formájának nincs túl nagy jelentősége, lehet négyzet alakú is.

A használt műanyag gép, lencse nélkül
A műanyag lencse
Lencse felragasztva
A kész eszköz. A mozgatható ferde papírcsík maga a zárszerkezet

Íme, itt vannak a fenti géppel készült fotók. A modell jól láthatóan egy valódi Barbie baba. Mivel éppen a fürdőszobából jött elő, kissé lenge öltözetben pózol a napon. A távolság körülbelül 20-25 centi, a záridő 7-8 másodperc. A nyersanyag a szokásos fekete-fehér fotópapír.

2009. március 15., vasárnap

Színtelen színes képek - Kodak Instamatic

Ha kisüt véletlenül a nap, érvényre jut az instamatic-kényszer, vagyis az, hogy a tizenöt éves régi filmmel csináljak egy sorozat képet. Ezt nem lehet leküzdeni addig, amig a 126-os filmkészlet kitart.

Ha véletlenül valaki még mindig nem tudná, hogy miféle szerzet is ez a Kodak Instamatic, hogy néz ki, és milyen film való bele, hogyan kell betölteni, meg kitölteni, az megnézheti ezt a videót:

Mivel szombaton igazi napsütés volt egy darabig, nem csak olyan kisegítő-alsegédhelyettes derengés, a régebbi instamatic képekhez képest (itt, meg itt) egy kissé élvezhetőbb képek készültek. Olyannyira, hogy ezúttal megkockáztattam, hogy nem nyúlok a képekhez manipulatív szándékkal.

Itt lent látható az összes kép. A színek olyan kifakultak, mintha a művek a 60-as, vagy 70-es években készültek volna, és a napon tárolták volna őket. Pedig dehogy. Csak éppen így néz ki, ha egy film ilyen mértékben túléli saját szavatossági idejét.

2009. március 8., vasárnap

12 kockás Müller film

Van ebben a posztban egy kis médiatúltengés, de hát mit tegyünk, ha ennyi minden van, hát használjuk ki. Még jó, hogy térkép, vagy prezentáció nincs.

Arról van szó, hogy lehet a Müllerben kapni 12 kockás 100-as filmet is, potom 195 Ft-ért. Vettem kettőt, és az egyiket elhasználtam a Lomolitos géppel, próbaként. Figyelembe véve az ott kapható egyszer használatos kamera minőségét, valami túlszemcsézett, összevissza színű selejt filmre számítottam, de nem.

Két fél film
Ennyi az egész

Ellentétben a "rendes" fényképezőgépekkel, a Lomolitosban úgy helyezkedik el a film, hogy a kazetta a jobb oldalon van, és fotózás előtt át kell tekerni az egészet a másik oldalra. Ezt lehet látni a videón.

És végül, itt látható az összes kép, ami a filmre került. A szemfülesebb olvasó észreveszi, hogy nem 12, hanem 15 képet lát. Tehát vagy elszámították a film hosszát, vagy a Lomolitos filmbefűzési, és filmhasználati sajátosságai miatt fér hárommal több kép a filmre. Én az utóbbira tippelek.

Kicsit féltem először, mert nem sütött a nap, és így a 100-as filmen csak sötét, alulexponált foltok lesznek, de ismét bebizonyosodott, hogy egy szines negatívra - egy bizonyos határon belül - gyakorlatilag akármilyen beállításokkal fényképezhetünk, nagyjából jó eredményt kapunk. És ismét felhívom a tisztelt néző figyelmét a Lomolitos optika csodálatos térgörbítésére is.

Egy baja van az efféle olcsó, és rövid filmnek. Az, hogy pont ugyanannyiért hívják elő, mint a 36 kockásat. Így azután már nem is olyan olcsó, főleg, ha egy kicsit utánaszámolunk. Vegyünk egy 1000 Ft-os 36 kockás filmet. A hívás is 1000 Ft, így, ha a 2000-et elosztjuk 36-tal, akkor nagyjából 55 Ft-ot kapunk képenként. Most nézzük a 195 Ft-os 12 kockás filmet: 1000 + 195 / 12. Ez bizony 99 Ft kockánként, tehát majdnem kétszer annyi. Tanulság: a hosszabb és drágább film olcsóbb...

2009. március 5., csütörtök

Hóvirág kép

A hóvirág nem szalad el. Még akkor sem, ha fél óra hosszat fényképezik. Sötétben, egy szál spotlámpával megvilágítva, fotópapírra fotózva ugyanis pont ennyi idő kell ahhoz, hogy elfogadható képet kapjunk róla.

Azt a "gépet" használtam, amivel viszonylag közelre tudok fotózni, mivel ugye a doboz mélységéből adódóan az objektívtől távolabb kerül a fotópapír, mint ahogy az optimális lenne.

A modell, aki nem szalad el
Ez itt a világítás. Ikea lámpa

A hosszadalmas művelet úgy zajlott, hogy kivittem a lámpát az udvarra, a hatótávolságát a fűnyíró hosszabbítójával megnyújtva ráerősítettem egy ágra a hóvirág felé irányítva, fotópapírt tettem az objektívvel ellátott dobozba, és letettem a hóvirágtól körülbelül 35 centire.

Munkában a kamera
Egy kavics tartja, hogy nem essen orra

Félórás expozíció után a képet annak rendje-módja szerint előhívtam. Szerencsém volt, eltaláltam a távolságot és az időt is, így nem kellett megismételni egyik képet sem. Sőt, az eddigiekhez képest nem is volt hideg. Tessék, itt van a régen várt tavasz első hírnöke, mégpedig LO-FI fotográfiai módszerekkel megfogalmazva, gyönyörködjetek benne.

Az összes werkfotó egyben itt látható.

Legnépszerűbb...