2008. április 29., kedd

Fogjuk meg a pillanatot

Ha van egy 120-as exponált, előhívott filmünk, és pozitív képet akarunk róla, de nem kívánunk papírképre áldozni, és amúgy is digitális képre van szükségünk, próbálkozhatunk a kontaktmásolás gyors és kényelmes módszerével. Nem lesz másra szükségünk, mint egy kis darab üveglapra, fekete-fehér fotópapírra, és persze előhívó vegyszerekre.

Sötétkamrában kézzel szorítsuk egy fotópapírra a negatívot az üveglap segítségével. Nem baj, ha az üveglap tiszta, kevesebbet kell majd a végén retusálnunk. Az összeszorított egységet digitális kamerával egyszerűen fotózzuk le, persze vakuval. Másképp nem is tudnánk, hiszen sötétben vagyunk. Íme, itt tartunk, elnézést a csúnya piros linóleumért, ez egy régi kamra, és elfelejtettem alárakni valami műveltebb hátteret:

Két legyet ütöttünk egy csapásra, mert egyrészt megfelelően megvilágítottuk a fotópapírt, másrészt lefotóztuk (megőriztük az utókor számára) a majdan elkészülő reprodukció megvilágításának szent pillanatát. A papírképet hívjuk elő, mossuk, fixáljuk, és szárítsuk meg. Így fog kinézni:

Most közönséges szkennerrel digitalizáljuk a papírképet. Válasszunk legalább 600 dpi-t, hogy jó nagy legyen az a fotó, amire szükségünk van. Ekkor lesz egy ilyen képünk, csak persze ennél jóval nagyobb, 600 dpi-vel szkennelve 2600x1965 pixel:

Ezután már csak annyi a dolgunk, hogy valamilyen képmanipuláló programmal kiegyenesítjük, ha ferdére sikerült, utána kivágjuk a szükséges képet, beállítjuk az árnyalatokat, ha nem átalljuk, retusáljuk is, majd beméretezzük akkorára, amekkorában használni szeretnénk. Tessék, itt van az egyszeri körhinta, lehet publikálni:

A képre kattintva megnézhető eredeti, szkennerből kijövő méretben is. A szineket persze elvesztettük, de nem baj, mindig vannak olyanok, akik a fekete-fehér képeket jobban szeretik. Nekik kedveztünk.

4 megjegyzés:

  1. Nézegetem az oldalad tettszik, hogy egy egész blogot forditasz a lomoknak. Régebben én is fotoztam Holgával, lubival, majd abbamaradt, kisfilm, digital, kisfilm, most pedig ma hivom elő a sufniban talált pajtással készült képeket. Sok sikert a továbbiakhoz!
    Kummer János

    VálaszTörlés
  2. Tulajdonkéépen csak azt akartam irni, amit kifelejtettem, hogy nagyszerű ez a körhintás kép;)

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Most kezdek blogot írni, még csetlek, botlok, (fényképezőgépes se scennerem sincs) kérdezem, megengeded, hogy a körhintás képedet a blogomba illusztrációnak feltegyem?
    Nagy segítség lenne,előre is köszönöm
    Üdv,
    cicukám

    VálaszTörlés

Jó, ha ide írsz valamit.

Legnépszerűbb...