2008. március 26., szerda

Lomo LC-A és a kereszthívás szimulációja

Elfényképeztem a Lomo LC-A-val egy tekercs FUJI Superia 200-as filmet Szegeden húsvétkor. Ez nem is lenne annyira érdekes, a képek is a szokásosak lettek. Hiába, jó kis gép ez az öreg Lomo. Igaz, hogy az egyik kocka (12-es számú kép) közepe valami miatt fényt kapott, de végül is ez kifejezetten a kép hasznára vált. A másik érdekesség, hogy a sárga aranyesőt ábrázoló kép szélein olyan erős vignettálás keletkezett, hogy valószínűleg senki nem hiszi el, hogy nem utólag került oda mesterségesen.

Ha már a mesterségességről van szó, kicsit feldobtam a képeket néhány Gimp effekttel. Az egyik érdekes filter az Auto Equalize, ami valamilyen algoritmus szerint összegzi a kép színeit, és úgy alakítja át azt, ahogy szerinte a tónusoknak viszonyulniuk kellene egymáshoz. A legtöbb esetben ebből az sül ki, hogy a kép igen szép acélos kékes színvilágot kap, és némileg agresszívebbé is válik. Erre az acélkékes árnyalatú képre raktam rá a Silicosaur CrossProcessingFX szűrőt, ami a kereszthívást (cross-processing, x-pro) hivatott modellezni.

Ezúttal a szkennert úgy állítottam be, hogy nem vágja meg a képet, hanem az egész kockát beszkenneli úgy, hogy a kép körül hagy egy kevéske fehér csíkot. Azért tartom jónak ezt, mert egyrészt látszik az eredeti kép teljes egészében, másrészt így nem gondolja remélhetőleg senki, hogy holmi manipulatív vágással próbálok az elrontott képek használható részeiből új fotókat kreálni.


Áthozott kommentek:

dincsi - http://www.fotonlog.hu 2008.05.12. 16:29:07
A képek határozottan jól sikerültek és az utólagos manipuláció is kifejezetten jót tett nekik. Annak meg kifejezetten örülök, hogy valaki használja is a Silicosaur PhotoFX-et. Már nem dolgoztam hiába vele :-)

Gyulus - http://lomolitosblog.blogspot.com/ 2008.05.12. 17:23:25
Lám, meglett az elkövető! :) Ezúton is köszönöm, ezután még bátrabban fogom használni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Jó, ha ide írsz valamit.

Legnépszerűbb...