2009. augusztus 14., péntek, 11:00

Vendégposzt: Camera obscura házilag

Itt olvasható suntow pozitív kimenetelű, sikeres lyukkamerás kísérletének leírása. Aki eddig nagyon szerette volna kipróbálni, de nem volt elég merész, ebből merítsen:

Talán nem is kicsit túlvállalnám magam, ha bárkit meg akarnék győzni a mára már költséges és macerás filmes fotózás előnyeiról az olcsó, kompakt digitálissal szemben. Úgyhogy nem is fogok. Arról sem fogok meggyőzni senkit, hogy a kopott, szemcsés, netán homályos fotók szebbek, mint a tűéles, színhelyes, 'pixelzicher' társaik. Egyvalamit szeretnék: megmutatni, hogy így is lehet. Mert úgy gondolom, hogy nem annyira beállítódás, mint inkább helyzet, hangulat kérdése, hogy melyik technika a célravezetőbb.


Én első látásra beleszerettem a lyukkamerás képekbe. Nem sokkal az után, hogy véletlenül rátaláltam egyre a neten, és felfogtam, hogy hagyan is működik az egész dolog, elhatároztam, hogy kipróbálom. Tisztes XXI. századi fiatalként azonnal belevetettem magam a neten megtalálható lyukkamerás leírások és fórumok rengetegébe. Találtam mindent: számokat, képleteket, kalkulátorokat, dilemmákat, tökéletesen kerek, hengerelt platinába gravírozott lukakat és lézerrel égetett csodalukak vízióit. De gyakorlati, használható tanácsokat csak nagyon keveset. Eme tarthatatlan állapot ellensúlyozásánk egyik élharcosa a Lomolitos blog, ezért legyen ez a cikk tribute a töretlen munkáért, és egyben bátorítás azoknak, akik még bizonytalankodnak, hogy merjenek belevágni.

Akkor nézzük a kellékeket

A kamerához:
Egy jóravaló doboz, olló, szigszalag, teamécses alja, tű.

A felvételhez és kidolgozáshoz:
Papírfilm, előhívó oldat, fixáló oldat, 3 tálka, mérőedény, csipesz, sötétkamra lámpa.

Az egésznek az anyagköltsége párezer forint, és ebben benne van a 100 darabos film és a több garnitúrára való koncentrátumok ára is. Persze amiből lehet, elég a használtat megvenni, úgy sokat lehet spórolni.

Szombat délután egy kis kölnis doboz akadt a kezembe először, így őt érte a megtiszteltetés, hogy átlépje a dobozt a fényképezőgéptől elválasztó - mint azt látni fogjuk - nem is olyan vastag vonalat. Először az "objektívet" készítettem el. Rengeteg akkurátus módszer kering a neten, én a Lomolitosról merítettem ihletet. Ollóval levágtam egy csíkot a teamécses alumínium tartójából, megtisztítottam és rátettem egy vastagabb köteg papírra. Empírikus úton (érts tapintással és erős ránézéssel) kiválasztottam a leghegyesebb tűt a varrókészletből. A papír (vagy valami viszonylag puha alátét) azért kell az alumínium darabka alá, hogy a tű át tuja fúrni azt teljesen. Finoman, de határozottan átfúrtam, a túloldalon éppen csak látszott a tű hegye. A művelethez esetleg érdemes gyűszűt és/vagy nagyítót használni. Egy körömreszelővel finoman lecsiszoltam a hátoldali kitüremkedést. Ez nem tudom mennyire fontos, állítólag számít, még nem próbáltam ki csiszolás nélkül, de pár másodperces művelet, ezen ne múljon a siker. Csiszolás után még kicsit megforgattam a lukban a tűt, hogy ne maradjon benne alumínium reszelék. A doboz közepén kivágtam egy enyhén hosszúkás csíkot, ide fog kerülni az "objektív", a rögzítéshez fekete szigaszalagot a legjobb használni. Nekem fekete helyett csak fehér volt és egy szigeteléshez használt öntapadós alufólia-szerűség, ezzekkel oldottam meg a fényzárást. Ezt a legjobban úgy lehet ellenőrizni (a fülek, illesztések mentén is), ha erős fény felé fordítod a dobozt és belenézel, közben a szemed köré teszed a kezed. Fény csak a kis lukon keresztül juthat be. A filmet a felső nyíláson keresztül raktam a doboz lukkal szemközti oldalára, éles helyzetben egy sötét zoknit és egy kesztyűt húztam a doboz tetejére, hogy a réseknél ne kapjon fényt a film.


A filmet persze méretre lehet vágni, a dobozhoz igazítani, sőt szükség esetén akár még rögzíteni is lehet. A gép ezzel készen is van, csak egy objetív fedő kell, erre a célra egy darab karton tökéletesen megfelel.

A fürdőszobában rendeztem be az ideiglenes fotólabort. Az előírás szerinti arányban felhigitottam az előhívó és a fixír oldatokat a tálkákban, a harmadikba pedig tiszta vizet öntöttem. A hőmérsékletük egészen pontosan langyos volt, de tapasztalataim szerint nincs nagy jelentősége - úgyis hamar kihül.


Miután bekészítettem a fimet a sötétkamrában, és meggyőződtem róla, hogy a dobozt jól lezártam, jöhet az exponálás. Az első képemet szétégette (teljesen sötét lett előhívás után) az 5 perces záridő naplementében. Szerintem nincs általános szabály arra, hogy mennyi a megfelelő idő, doboza filmje és fénye válogatja. Napfénnyel jól megvilágitott tárgy esetén elég lehet akár néhány másodperc is. Én a legtöbb képet valahol 6 és 30 mp között készítettem. Stopper leállít, objektív sapka fel, irány a sötétkamra. A legjobb rész következik: kiveszem a látensfotót a dobozból és csipesszel belemerítem a hívóba, lassan mozgatom a tálkában. Fél perc környékén kezdenek megjelenni az első fények (sőtét foltnak álcázva), 1-1,5 perc alatt pedig láthatóvá válik minden ami befért a lukon. Kis fürdetés a sima vizes medencében, aztán be a fixírbe. Pár percig abban is megkevergetem, majd megint vissza a sima vízbe. Általában amíg ázott a fixírben betöltöttem a következő filmet a dobozba, aztán amíg kint exponáltam a csapvízben fürdött. Ez az időbeosztás mindig elégnek bizonyult. A fürdetés után mehetnek sorban a csempére száradni.
Száradás után a papírnegatívokat egy sima mezei lapscannerrel (ez esetben egy Canon Lide20 volt kéznél) be lehet scannelni és már csak invertálni kell őket egy fotókezelő programmal. Esetleg a kontrasztot, telítettséget is lehet korrigálni... sőt!

Sok sikert és jó fényeket kívánok mindenkinek!

Az elkészült fotók, és képek a laborról, a dobozról az alábbi linken tekinthetőek meg:
http://picasaweb.google.com/suntow/CameraObscuraProject09

suntow

2009. augusztus 10., hétfő, 23:50

Sérült Lomo LC-A Bécsben

Olvastam valami ostobaságot ma. A szerző azon poénkodik, hogy vett egy Lomo LC-A-t, hogy vigye kajaktúrázni, vagy mi. Nem az a bajom, hogy egy ócska kacatnak hiszi (ennek természetesen az az oka, hogy nem olvasott utána, vagy ha igen, nem hitte el, valamint nem próbálta ki), hiszen mindenki azt tart kacatnak, amit akar. Az érdekesebb az, hogy írásában leműanyagozza, fröccsöntött doboznak nevezi, miközben egy fotót is közöl, amin állítólag az ő saját példánya van. Nos, ha egyszer is fogott volna a kezébe egy ilyen gépet, tudná, hogy nem műanyagból van, fém bizony az istenadta, legnagyobb részén még a mágnes is hozzáragad. Nem tudom eldönteni, hogy a szerző hazudott egy kiadósat, vagy hülyére veszi az olvasót, vagy valaki rásózott egy fröccsöntött fényképezőgép alakú műanyagdarabot.
* * *
Na, térjünk vissza a saját példányomhoz. Amint az előző posztban részleteztem, sajnos tönkrement a felhúzó mechanikája, így csak az alján lévő résbe dugott pénzérmével lehet felhúzni. Gondoltam, az idei bécsi kirándulásra mégis elviszem magammal, legalább kiderül, hogy más baja is van-e. Van. Amint a galériában látszik, valami miatt a képek jó részének a közepe fényt kapott, pedig le volt ragasztva a hátlapja. És az is észrevehető, hogy a közeli képek (80 centi a legkisebb tárgytávolság) nem lettek élesek.
Úgy néz ki a dolog, hogy fényképezőgép javításra szorul, vagy keresnem kell egy másikat.


A felhasznált film egy 2005-ben lejárt 100-as FUJICOLOR Superia Reala volt, a szinek szokatlanul élénkek lettek.

2009. augusztus 4., kedd, 9:32

Lomo LC-A helyett beugrik a Szmena

Az úgy kezdődött, hogy elromlott a Lomo LC-A. Indulás előtt rutinszerűen kezdtem belefűzni a filmet, és kiderült, hogy a zárfelhúzó tárcsa, vagy hogy hívják, többé nincs kapcsolatban az orsóval, amit eredetileg forgatnia kellene, és ezáltal továbbítania a filmet. Szerencsére észrevettem, hogy a gép alján, az orsó tengelye valami miatt úgy van kiképezve, hogy egy kisebb méretű pénzérmével ugyanúgy lehet forgatni az orsót, mint a fenti felhúzó kerékkel. Ezt a dolgot vittem filmre az alább látható módon egy percben:

Vagy lehetne használni egy méretes csavarhúzót is, bár szerintem az elég hülyén nézne ki az utcán.
Mivel nem akartam a nyaralást azzal tölteni, hogy ötforintosokat keresgélek a zsebeimben, gyors döntés eredményeképpen előrántottam az egyik Szmena 8M-et, ha már mostanában annyi szó esett róla ismét. Régen fotóztam a Szmenával, és elég szokatlan volt, hogy egy kép elkészítése után nem elég felhúzni, mivel itt ez a tevékenység két részből áll: továbbítjuk a filmet, és felhúzzuk a központi zárat.


Az, hogy a 36 kockás filmből itt csak 19 képet látunk, egyértelműen a meleg számlájára írandó. A három napi családi miskolctapolcai tartózkodás (Barlangfürdő, Aggtelek, miegymás) ilyen mértékű kánikulában nem ösztönzi eléggé az embert arra, hogy témát hajkurásszon az aszfalton.
Így esett meg, hogy hazatérve a filmet (Ilford PAN 400) egyszerűen kettévágtam a sötétben, és a csak leexponált első felét hívtam elő.

Legnépszerűbb...


  • Töltődik... vagy nem.
http://www.wordle.net/