2009. február 26., csütörtök, 22:00

Újabb eldobható fényképezőgép

Előfordul, hogy az ember jártában-keltében a legmeglepőbb helyen botlik bele egy egyszer használatos fényképezőgépbe, és ápolva a blogja hagyományait, megveszi, hogy letesztelje és beszámoljon róla. Ilyen meglepő hely volt legutóbb a Müller nevezetű áruház, igaz, onnan már filmem is van, (36 kocka, 315 Ft). De azért az, hogy eldobható fényképezőgép is legyen, mégiscsak túlzás. Viszont ha már van, az ember azt gondolná, hogy ezek vannak olyan igényesek magukra, hogy valami normálisabb masinát áruljanak, de nem.

Eldobható fényképezőgép szétszedése

Nos, a Müller nem érzi méltatlannak azt, hogy egy vacak celluxozott buherát áruljon a márkaneve alatt. Jó, persze nem egy Fuji-t, vagy egy Kodak-ot vár az ember, de azért mégis.
A noname filmmel készült téli képek itt lent láthatók. Igazából nincs semmi gond velük, hozzák a megszokott eldobható minőséget. Néhány kép egy kicsit olyan, mintha vízfestékkel festették volna, ez az érzés valószínűleg a visszafogott részletgazdagság miatt támad a nézőben.


A képek egy pátyi kirándulás alkalmával készültek, a borospincés helyet egyébként bártan ajánlom mindenkinek. Egy pincetulajdonos be is hívott bennünket forraltborozni. Ha olvassa ezt, ezúton is köszönöm neki, jól volt. De miért olvasná...

2009. február 18., szerda, 22:00

Kodak Instamatic a Budai várban

Ha valami miatt sikerül teljesen rossz képeket csinálnunk (jelen esetben az 1994-ben lejárt 126-os film + a kevés fény miatt), akkor még mindig ott vannak a számítógépes programok, amelyek segítségével valami mást, valami újat hozhatunk létre.
Az itt látható képek eredetije szkennelés után nagyjából értékelhetetlen lett - mivel a nap csak ímmel-ámmal sütött, és egyébként is már délután volt, és a filmet is csak jóindulattal nevezhetnénk nyersanyagnak. De ha ráengedjük a Gimp-ben lévő Auto Equalize filtert, akkor egész tűrhető, ám rettenetesen szemcsés képet kapunk. Ekkor vetjük be a már megénekelt Noiseware Community Edition programot, zajszűrésre. Minél gyengébb minőségű az alapanyag, az efféle erőteljes filterek annál keményebben másznak bele a képbe, így esett, hogy a fenti műveletek ilyen festményszerű, különös képeket eredményeztek.
Az persze más kérdés, hogy ezeket nevezhetjük-e még fotóknak, vagy inkább használjunk rájuk valami más kifejezést. Mindenesetre a színek szerintem nagyon szépek.

2009. február 14., szombat, 22:30

Tükörreflexes lyukkamera

Ha olyan helyzetbe kerülsz, hogy kölcsönadtad a tükörreflexes géped objektívjét, vagy egyszerűen ellopták, de mégis muszáj fényképezned, ne ess kétségbe. Alakítsd a géped lyukkamerává.
Ehhez nem kell mást tenned, mint hogy az objektív helyére fekete szigetelőszalaggal felragasztod a lyukat. Nagyjából így:

Még jobban is jársz, mintha valami dobozból buherálnál fényképezőgépet, mert ezzel az eszközzel megmarad a zárszerkezet, vagyis ha egy rögzíthető távkioldót csavarsz az exponálógombra, és "B"-re állítod a gépet, akármennyi ideig exponálhatsz. Az műszer használható filmmel is, és persze fotópapírral is. Természetesen a keresőn való átnézést mellőznöd kell, a célzás saccra megy. Viszont használhatod az állványodat, így nem csak vízszintes nézőpontokkal játszhatsz, hanem sokkal könnyebben gyárthatsz lefelé, vagy felfelé néző képeket is.
Íme, itt van néhány kép, kedvcsinálónak.


Az tisztán látszik, hogy a képek majdnem ugyanolyanok, mintha egy rendes fényképezőgéppel készültek volna, csak éppen egy kicsit életlenebbek. Ez azért van, mert a lyuk és a negatív távolsága viszonylag nagy, a kép mérete pedig kicsi, pontosan 24x36 mm.


Gondolom, ugyanezt a olcsó trükköt digitális kamerával is el lehet játszani, de nekem sajnos nincs olyan kamerám, aminek le lehet venni az objektívjét, illetve a zárideje akármeddig növelhető, jelen esetben például 10 percig. Nagyon örülnék, ha valemelyik kedves olvasó kipróbálná ugyanezt digitális géppel, és beszámolna a tapasztalatairól.

2009. február 10., kedd, 16:30

Redscale film másodszor

Itt van a redscale projekt második nekifutása. Három dolog változott az előzőhöz képest: másfajta filmet használtam, mégpedig egy olyan 400-ast, amit 295 Ft-ért árulnak a Müller nevű multinál, és a film megfordítása után a képek nagy részét 200-asként fotóztam, nem 100-asként, illetve a szkennelést úgy módosítottam, hogy a hatos csíkokat egyben szkenneltem be, így kevésbé változtak önkényesen a szinek, legalábbis szeretném ezt gondolni. A látszat mindenesetre ezt mutatja. Néhány képnél próbaképpen a film érzékenységét átállítottam 100-ra, az ilyen képek narancsárgábbak lettek. Tehát aki a pirosabbat szereti, az ne exponálja túl annyira a filmet. Tapasztalatom szerint a napsütés nem befolyásolja a pirosulási jelenséget.
Ennél a sorozatnál kevesebb a kékes-lilás fénybeszűrődés. Ennek két oka lehet: vagy a fényképezőgép háza jobban zárt, vagy a film hátlapja, (amire fotóztunk) kevésbé fényes, azaz nem csillogott be annyira.


Ha valaki lemaradt volna arról, hogy mi is ez a redscale buhera, az nyugodtan olvassa el ezt, és főleg ezt.

2009. február 7., szombat, 11:30

Kamera Buhera - videóval

Egy objektív akkor működik a rendeltetésének megfelelően, ha a meghatározott távolságra helyezkedik el a negatívtól. Ekkor működik a beépített élességállítás helyesen. De az nem szentírás, hogy nem is rakhatjuk messzebb, vagy közelebb. Közelebbre rakni felesleges, mert akkor sem a közeli, sem a távoli tárgyak nem lesznek élesek, ha viszont távolabbra helyezzük, akkor közelfényképeket tudunk készíteni.
Van nekem egy különös kinézetű objektívom, a régi UPA nevezetű orosz nagyítógépem lencséje. Ezt felhasználva próbáltam létrehozni egy "fényképezőgépet", olyat, amelynél nem lehet előre tudni, hogy milyen távolságban készít éles képet.
Íme, a gyártás folyamata:

Miután a gép elkészült, ki kellett próbálni, hogy a vele készített képen mi éles, és mi nem. Itt van a tesztkép, öt darab egymás mögé elhelyezett mandarin.
Jól látszik, hogy a harmadik mandarin egészen éles, illetve az előtte látható parketta egy része is. Ez nagyjából 50-55 cm távolságot jelent. Ezután már csak az volt a dolgom, hogy keressek a házban olyan tárgyakat, amelyek ilyesmi távolságból lefotózhatók, és nem szaladnak el a 4-5 perces expozíció alatt. A konyhai szerszámok és edények pont ilyenek. A legalsó képen valamilyen csüngő szobadísz, vagy mi látható, alulnézetben.



Végül itt egy bónuszvideó, ami végigköveti a kép útját attól kezdve, hogy a sötétkamrában kiveszem a gépből egészen addig, amig a monitoron megjelenik a kész, publikálható kép. Hosszú, kis híjján 3 perc.

2009. február 4., szerda, 6:00

TESCO - lyukkamerán keresztül

Ez itt a Corinából készült lyukkamera projekt harmadik, befejező része. Az első volt a próba, papírnegatívra, a második egy tévedésből túlexponált 400-as film, a harmadik pedig ez itt, Fujicolor REALA 100-as filmre.
Szerencsére most egy kicsit jobban eltaláltam az exponálást. Az idő itt is öt másodperc volt, a különbség annyi, hogy a nap egyáltalán nem sütött, és a film is kevésbé volt fényérzékeny. Ez a konstelláció nagyjából jól exponált képeket eredményezett.
Szemfülesebbek észrevehetik, hogy a képek ugyanott (és ugyanakkor) készültek, mint a minapi Polaroid képek egyik része. Legalább néhányat össze lehet hasonlítani.


Van itt még egy érdekes dolog. Telek Balázs, a hazai lyukkamerázás nagyja, egy három évvel ezelőtti interjújában a egyebek mellett következőket mondta a camera obscuráról az origo.hu-n:
Legbehatóbban a reneszánszban, természetesen Leonardo tanulmányozta ezt az eszközt, ugyanis perspektivikusan helyesen adja vissza a látványt, semmiféle optikai torzítás nem jön létre. Ezért aztán a legdurvább nagylátószög esetén is egyeneseket rajzol a kép szélén. Tulajdonképpen ezt nem lehet überelni, a legszuperebb objektív sem tudja ezt megcsinálni.
Ez nyilvánvalóan így van, de akkor vajon mi az az gyönyörű szép ív itt az első kép alján, a hatalmas TESCO felirat alatt? Nekem van egy megfejtésem, de most nem bocsátom szavazásra a kérdést, inkább elmondom: a fényképezőgépben a film enyhe ívben fut, hogy az eredeti objektív tökéletlenségét ellensúlyozza. Ez magyarázatot ad arra, hogy miért csak a vízszintes vonalak görbülnek.

2009. február 1., vasárnap, 6:00

Polaroid Day

Nagy nap a Lomolitos Blog történetében: kölcsönkaptam a Polaroid Spice Cam gépet. Lett hozzá egy doboz 600-as instant film is. Egy doboz tíz képet tartalmaz, az ára a Puskásnál 5790 Ft. Ebből a néhány adatból a kezdők is könnyen kiszámolhatják, hogy egy darab polaroid kép 579 Ft-ba kerül. Nem semmi.
Félre az anyagiakkal, lássuk a fotózást. A gép a Soósból származik, 500 Ft-ba került két vagy három éve. Azért ilyen pink színű, mert ez egy speciális kiadása a Polaroid 600 CL típusnak, és a Spice Girls promóciós izéje volt. Gyártva 1998 körül. Sajnos a technikai paramétereket sűrű homály fedi, sem a záridőről, sem a blendenyílásról nemigen lehet információkat találni. Érdekesség, hogy az egész gépet működtető elemet a filmes egység tartalmazza, amit a végén kidobunk a szemétbe. Nesze neked, környezetvédélem.

íme, a méregdrága nyersanyag

Polaroid SpiceCam

A doboz tartalma

Ide kell betenni a fekete dobozt
Aki még nem fotózott Polaroid géppel, annak elmondom, hogy azért nehéz dolog, mert az ember tudja, hogy csak tíz lehetősége van, és egy másodpercre sem képes elfelejteni, hogy egyetlen kép árából meg tudna ebédelni egy olcsóbb kifőzdében. A fotózási élményhez hozzátartozik az is, hogy a gép óriási méretű, és nagyon hangos, amikor a motor kitolja a képet. Szóval kémeknek, és egyéb lesifotósoknak nem ajánlott.



Az megállapítható, hogy ha nincs napsütés, akkor egészen különleges szinek jöhetnek ki, például az első három kép egészen lilás-kékes lett, sőt, az első olyan, mintha nem is szines anyagra készült volna. Lehet, hogy ebben közrejátszik az is, hogy a film doboza szerint 13 fok feletti hőmérsékletnél kapjuk a legjobb eredményeket, ma pedig legfeljebb csak szerettünk volna ilyen meleget.
Végül, türelmesebbek számára itt egy két perces videó arról, ahogyan előjön a kép, közvetlenül a fényképezés után. A videó végén láthatunk egy mozgó összegzést mind a tíz képről.

Legnépszerűbb...


  • Töltődik... vagy nem.
http://www.wordle.net/