2009. augusztus 4., kedd

Lomo LC-A helyett beugrik a Szmena

Az úgy kezdődött, hogy elromlott a Lomo LC-A. Indulás előtt rutinszerűen kezdtem belefűzni a filmet, és kiderült, hogy a zárfelhúzó tárcsa, vagy hogy hívják, többé nincs kapcsolatban az orsóval, amit eredetileg forgatnia kellene, és ezáltal továbbítania a filmet.

Szerencsére észrevettem, hogy a gép alján, az orsó tengelye valami miatt úgy van kiképezve, hogy egy kisebb méretű pénzérmével ugyanúgy lehet forgatni az orsót, mint a fenti felhúzó kerékkel. Ezt a dolgot vittem filmre az alább látható módon egy percben:


Vagy lehetne használni egy méretes csavarhúzót is, bár szerintem az elég hülyén nézne ki az utcán.

Mivel nem akartam a nyaralást azzal tölteni, hogy ötforintosokat keresgélek a zsebeimben, gyors döntés eredményeképpen előrántottam az egyik Szmena 8M-et, ha már mostanában annyi szó esett róla ismét. Régen fotóztam a Szmenával, és elég szokatlan volt, hogy egy kép elkészítése után nem elég felhúzni, mivel itt ez a tevékenység két részből áll: továbbítjuk a filmet, és felhúzzuk a központi zárat.

Az, hogy a 36 kockás filmből itt csak 19 képet látunk, egyértelműen a meleg számlájára írandó. A három napi családi miskolctapolcai tartózkodás (Barlangfürdő, Aggtelek, miegymás) ilyen mértékű kánikulában nem ösztönzi eléggé az embert arra, hogy témát hajkurásszon az aszfalton.

Így esett meg, hogy hazatérve a filmet (Ilford PAN 400) egyszerűen kettévágtam a sötétben, és a csak leexponált első felét hívtam elő.

9 megjegyzés:

  1. És mitől ilyenek a képek színei? : )

    VálaszTörlés
  2. Van egy kicsi kontrasztosítás a képeken, plusz egy ilyen szinező effekt: http://silicosaur.hu/photofx/

    VálaszTörlés
  3. szia tudnal esetleg segiteni hogy hova forduljak? van egy regi smena8asom kisebb hibakkal (javittatnam de nem tudom hova vigyem)

    VálaszTörlés
  4. Szia! Sajnos ez nehéz kérdés, én az internetet túrtam egy időben ilyesmi miatt, de semmit nem találtam.
    Esetleg a Soós Kereskedésben lehetne kérdezősködni, hátha ők tudnak még valakit, aki vállal javítást.

    VálaszTörlés
  5. köszi megprobalom felvenni akkor veluk a kapcsolat

    VálaszTörlés
  6. Hallihó Gyulus!
    Olvasva, hogy Boni fotószervízt keres, eszembe jutott, hogy tudok ilyet, és javíttattam is már náluk (zárhibás fed 2- est) eléggé jók, és máshol szerintem nem nagyon foglalkoznak oldszkúl gépekkel. Szóval: az Akácfa utcában, annak a Király u- Dob u közti szakaszán úgy középtájt. Sajnos a számot azt nem tudom:))) Csaó Sz.

    VálaszTörlés
  7. Szia! Jó lenne, ha lenne egy ilyen hely, a Lomo LC-A-nak nagy szüksége lenne rá. Köszi a tippet. :)

    VálaszTörlés
  8. Próba szerencse... nincs mit. Jó cuccok is vannak ott egyébként, én is most adtam be javítani a canonet távmérőst.
    hali

    VálaszTörlés
  9. A szondi utcában is van egy hely a vörösmarty szondi saroktól nem messze.

    VálaszTörlés

Jó, ha ide írsz valamit.

Legnépszerűbb...