2009. január 10., szombat

Csuklyás lyukkamera

Olyan is van, hogy egy lyukkamerán nem csak egy lyuk van, hanem például rögtön kettő. Ilyenkor olyasmi képet kapunk, mint egy hagyományos multiexpónál. Vagyis kétszer fotózunk egy negatívra. Ezt szándékoztam kipróbálni egy makarónis doboz segítségvel. Kell még egy kis mécses is, amiben már nincs semmi, a vékony alumínium lemez miatt. Ebbe lyukasztottam a lyukakat egy varrótűvel. Persze érzéssel, hogy jó kicsik legyenek.

Így készültek a lyukak...
...és ilyenek lettek

Ezután a lyukakat ráragasztottam a dobozra. A 18x13-as fotópapír csak behajlítva fért el a dobozban, de ez önmagában nem baj, mert szép torzítások lehettek volna a képeken. De nem lettek, mert a kirajzolt kép kisebb lett, nem ért el addig, ahol már hajlik a papír.

A baj viszont az lett, hogy a doboz hevenyészetten leragasztott tetején ömlött befele a fény. Ez nem jó, árt a negatívnak. Emiatt egy fekete zacskóból (ami a fotópapíros dobozhoz tartozik) csuklyát készítettem a kamera számára, és a fejére húztam, hogy szivárgásmentes legyen a belseje. A szemei számára természetesen kivágtam egy részt, hogy lásson azért.

Akció előtt. Itt még zárva van az "objektív"
Fotózás állvány segítségével

Így már működőképes lett a konstrukció, a két lyuk miatt minden kétszer látszik a képen, ami adott esetben akár érdekes is lehet.

Ennek a konstrukciónak a továbbfejlesztése az lesz, hogy a lyukak egymáshoz képest derékszögben lesznek, egy doboz két egymás melletti oldalán.

A többi werkfotó itt látható.

3 megjegyzés:

  1. Szia,

    Nagyon tetszenek a lyukkameras kepeid, en is szeretnem kiprobalni ezt a technikat fotopapirra. Az lenne a kerdesem, hogy Te milyen fotopapirt hasznalsz es hol szerzed be oket?

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Nekem főleg régi Forte fotópapírjaim vannak, de szerintem igazából mindegy, hogy milyet használ az ember. Inkább az befolyásolja a képet, hogy lágy, normál vagy kemény tónusú a papír.
    Valamilyeneket lehet kapni a Soósnál, meg például a Fókusz Fotónál is. http://www.fokuszfoto.hu/

    VálaszTörlés
  3. Köszi!
    Azt hittem, valami spéci lesz... :)

    VálaszTörlés

Jó, ha ide írsz valamit.

Legnépszerűbb...