2008. december 29., hétfő, 17:00

Lyukkamerás kép síkfilmre

Íme, itt látható a Lomolitos Blog első filmre (és nem fotópapírra) készült lyukkamerás képe, meghajlás, taps: Lyukkamera Régóta tulajdonosa vagyok egy csomag 10x15-ös FOMAPAN 100-as síkfilmnek, de csak most kísérleteztem vele először. Természetesen lyukkamerás képet készítettem, vagy legalábbis azt szerettem volna, de amint a fenti elkészült kép mutatja, van hova fejlődni ezen a téren.
Kicsit macerás a síkfilmes buherátorok élete, ugyanis teljesen sötétben kell a nyersanyagot a "gépbe" tölteni, és az expozíciós időt is nehéz eltalálni. Ennél még nehezebb a hívás művelete, mivel ezt is sötétben kell megoldani. Ilford Ilfotec DD-X hívóm van éppen, már ha ez valakinek mond valamit (nekem nem túl sokat sajnos, csak annyit, hogy finomszemcsés hívó vegyszer), és hiába hívtam a filmet legalább 10 percig, a negatív nagyon halovány lett, kontraszt nulla, pedig az expozíciós idő fél perc volt, ami majdnem egy fotópapírnak is elég, napsütésben, márpedig a fotópapír emlékeim szerint körülbelül 3 - 5 DIN-es érzékenységű. Látszik is a negatív közepén az a sötét kerek folt, ami a túlexponálás biztos jele.
Lyukkamera
FOMAPAN 100 síkfilm
Lyukkamera
Fényképez a lyukkamera
Lyukkamera
Az előhívott síkfilm
Lyukkamera
Ezt látja a 35 mm-es kamera
Olyan benyomásom van, mintha ehhez a síkfilmhez valamilyen más hívó kellene, vagy mittudomén.
Aki repetázni szeretne, annak itt egy másik kép, ez egy konyhai enteriőr, már ha a konyhánk megérdemli ezt a fellengzős kifejezést. A technika ugyanaz, az expozíciós idő 6 perc, az eredmény pedig ugyanolyan halovány kép. Kicsit olyan, mintha egy szakasz láncdohányos bulizott volna a helyszínen. De azért érdekes. Lyukkamera

2008. december 27., szombat, 17:00

Pajtás gép Szegeden

Megint kiderült, hogy a Pajtás az egy remek fényképezőgép. Jó, jó, tudom, nagy is, nehéz is, meg bakelit, de egészen csudálatos képeket készít. Igaz, jóféle filmet használtam, Fujicolor PRO 400 volt benne. Annak ellenére, hogy a hátlapját körberagasztottam szigetelőszalaggal, az egyik kép, ez az első itt, mégis fényt kapott. Igaz, hogy azzal együtt ez lett a legjobb.
Azért furcsa ezzel a géppel fotózni, mert az exponálás olyan hangtalan, hogy az embernek nincs meg az a bizonyos "fotózás-élménye", amit a zár kattanása ad meg. Ha ezzel exponálunk, olyan, mintha nem csináltunk volna semmit, és valamiféle hiányérzetünk marad, mert nem vagyunk biztosak abban, hogy valami ténylegesen történt is. Persze mindez megszűnik, amikor meglátjuk a kész képeket.


Az egyetlen baja az, hogy a keresőben - mint minden hasonló gépnél - jóval kevesebb látszik, mint ami végül a negatívra kerül. Sokkal többet kellene fotózni ezzel a géppel, hogy az ember megszokja, hogy közelebb kell menni a dolgokhoz.
A képek Szegeden készültek, akik ismerősek arrafele, azok a negyedik képről könnyedén felismerhetik ezt, sőt, ők talán azt is tudják, hogy a vizes képek (első és ötödik) hol készültek.

2008. december 23., kedd, 12:30

Agfa Le Box lejárt filmmel

Nemrégiben egy kedves blogolvasómtól kaptam egy csomagot, benne három fényképezőgéppel. Az egyik az itt lenn látható Agfa Le Box típusú eldobható kamera volt. A benne lévő film 2004-ben lejárt. A kép a doboz kicsomagolásakor készült.
Agfa LEBOX
Nos, az elkészült képek a várakozásoknak megfelelően kissé halott színeket produkáltak, íme az egyik, szikrázó napsütésben készült darab:
Original
Remek alapanyag ahhoz, hogy kikísérletezzük, hogy a különböző filterekkel, meg pluginokkal (Gimp-et használunk) mit lehet kihozni belőle.
Nézzük rögtön a legkézenfekvőbbet: Colors -> Auto -> White Balance.
Colors - Auto - White Balance
Nem rossz, egycsapásra helyrerántottuk a színek nagy részét, de még mindig egy kicsit halovány. Tegyük rá a már sokszor használt Silicosaur Cross Processing filtert, ami a kereszthívást hivatott szimulálni:
Colors - Auto - White Balance + Cross Processing
Klassz kis lomografikus (lomoid) képet kaptunk.
Nézzünk most mást. Használhatjuk a Colors -> Levels... ablakban az Auto gombot, ami nagyjából ugyanazt az eredményt adja, mint a White Balance. Íme:
Colors - Levels + Auto
Menjünk tovább, tegyük rá erre a képre a kitty.in.th oldalról beszerezhető Lomography effect filtert:
Colors - Levels + Auto
Kaptunk egy jó nagy adag mesterséges vignyettálást (hibás, kerülendő út, hehe) és még élénkebb kék eget. A kép közepe beégett, ahogy kell.
Végül, de persze nem utolsó sorban itt van a sokszor és jól használható a Colors -> Auto -> Equalize filter, ami bizonyos színvilágú képekből ilyen vad dolgokat képes létrehozni, pedig az eredeti, halványkék képre alkalmaztuk:
Colors - Levels + Auto
Természetesen ezek itt csak bemutató jelleggel, mondhatni kedvcsinálónak készültek, a lehetőségek tárháza, ahogy mondani szokás, végtelen, sőt, hogy megtoldjam még egy modoros frázissal, a lehetőségeknek csak tulajdon kreativitásunk szab határt.

2008. december 17., szerda, 6:00

Siófok, télen. Lomo LC-A

Aki unja már a telet, és ezzel együtt az egész évet is, menjen el a Balatonra, egy úszómedencés szállodába, és töltsön el ott egy hétvégét. Például Siófokon, de bármelyik más település is jó. Semmi mást nem kell ott tenni (és nem is nagyon lehet), mint ingázni a fürdőház, az étterem, és a tévével, bárszekrénnyel felszerelt erkélyes szoba között. Mindezt persze esőtől, széltől elzárt passzázsokon keresztül. Fürdőköpenyt is adnak.
Na pontosan ezt tettük mi is, a fenti mondatok minden szava illik a múlt hétvégére, azzal kiegészítve, hogy még a Lomo LC-A gépemet is vittem.
Ezt a gépet már régen használtam, és most valami nem volt vele tökéletes. Mivel fénymérő van beépítve, és automatika, azelőtt mindig minden kép jól sikerült, még este is, de ezen a filmen jónéhány kép alulexponált, vagy túlexponált lett. Hogy ez miért lett így, nem tudom, arra gyanakszom, hogy kevés volt a fény, és a 200-as film miatt túl hosszú ideig kellett nyitva tartania a zárat, és ez megkeverte az orosz automatikát. Vagy ki tudja, lehet, hogy elromlott? Vagy csak a hosszú állás miatt berozsdásodtak a fogaskerekek?


A képek életlenségét fogjuk rá arra, hogy a legtöbbet kézből exponáltam, emiatt bemozdulás esete állhatott elő, mivel nem vagyok egy kimondott fotóállvány.

2008. december 7., vasárnap, 23:00

Napfény, Tescó, Diana

Híreket mondunk: végre Budakeszin, pontosabban a Lomolitos Blog szerkesztőségének közelében is nyílt egy Tesco áruház, és még vagy négy multi, megtoldva egy McDonald's-szal. Emiatt okkal várható, hogy fatornyos utcánkban megnövekszik a gyalogos forgalom, és ezzel együtt a szétdobált teszkózacskók, mcdonaldszos kóláspoharak, és egyéb urbánus szeméthalmok mennyisége is.
Viszont egy ilyen pénzköltő bevásárlógyár elég jó fotótéma is lehet, és még a nap is sütött, így elfotóztam egy tekercs Fujifilm PRO 400-as rollfilmet a Diana+ géppel, a nyitás tiszteletére.


A képek megfelelően Dianásak lettek, és azért van csak tíz darab, mert kettőt ügyeskezű fotóshoz méltóan objektívsapka segítségével próbáltam megoldani, sikertelenül.

2008. december 6., szombat, 22:00

Fényképezőgépek felvonulása

Észrevettem, hogy minden fotósblogon kell lenni egy olyan oldalnak, ahol az adott fotós összes fényképezőgépe le van fotózva szép sorban. Ezek a képek mindig kiváló minőségű "hivatalos" tárgyfotók, és olyan szépek, hogy szinte referenciamunkaként vannak jelen, a látogatók pedig áradoznak, és köszönik, hogy mennyire tökéletes gyűjteményt láthatnak.
Mivel az ilyen siralmas, esős időben nem nagyon tudok fotózni, vagyis új képekkel nem rendelkezem, elérkezettnek látom az időt arra, hogy egy ilyen oldallal magam is előrukkoljak.
Hát tessék, itt látható az én gyűjteményem. Én fotós ugyan nem vagyok, ennélfogva a fényképezőgép-fényképeim sem kerülnének be semmilyen minőségi katalógusba, főleg úgy, hogy a Gimp-hez letölthető diana-holga2 pluginjával egy kicsit rá is segítettem a képekre.
A képek egy Canon PowerShot A420 típusú digitális zsebgéppel készültek.

Legnépszerűbb...


  • Töltődik... vagy nem.
http://www.wordle.net/