2008. december 17., szerda

Siófok, télen. Lomo LC-A

Aki unja már a telet, és ezzel együtt az egész évet is, menjen el a Balatonra, egy úszómedencés szállodába, és töltsön el ott egy hétvégét. Például Siófokon, de bármelyik más település is jó. Semmi mást nem kell ott tenni (és nem is nagyon lehet), mint ingázni a fürdőház, az étterem, és a tévével, bárszekrénnyel felszerelt erkélyes szoba között. Mindezt persze esőtől, széltől elzárt passzázsokon keresztül. Fürdőköpenyt is adnak.

Na pontosan ezt tettük mi is, a fenti mondatok minden szava illik a múlt hétvégére, azzal kiegészítve, hogy még a Lomo LC-A gépemet is vittem.

Ezt a gépet már régen használtam, és most valami nem volt vele tökéletes. Mivel fénymérő van beépítve, és automatika, azelőtt mindig minden kép jól sikerült, még este is, de ezen a filmen jónéhány kép alulexponált, vagy túlexponált lett. Hogy ez miért lett így, nem tudom, arra gyanakszom, hogy kevés volt a fény, és a 200-as film miatt túl hosszú ideig kellett nyitva tartania a zárat, és ez megkeverte az orosz automatikát. Vagy ki tudja, lehet, hogy elromlott? Vagy csak a hosszú állás miatt berozsdásodtak a fogaskerekek?

A képek életlenségét fogjuk rá arra, hogy a legtöbbet kézből exponáltam, emiatt bemozdulás esete állhatott elő, mivel nem vagyok egy kimondott fotóállvány.

10 megjegyzés:

  1. Hello,

    Először is: szuper a blog, nemrég találtam és azóta rendszeresen olvasom. Csak így tovább, remélem előbb-utóbb minden analóg gépet kipróbálsz!

    A másik, hogy úgy néz ki, hogy hozzájutok egy LC-A-hoz, de nem nagyon tudok kiigazodni a rengeteg internetes forrás között néhány dologban. A kérdésem, hogy a jellegzetes túlszaturált színek és a sötét képszélek csak a kereszthívás révén állnak elő, vagy azokhoz már a photoshop is kell vagy elég, ha megfelelő/lejárt filmet használok és a gép maga olyan, hogy ezeket produkálja.
    Láttam,hogy külföldi oldalakon egymásnak írják az emberek, hogy melyik laborban hajlandók kerszthívást csinálni. Itthon bárhol lehet vagy ilyet keresni kell? Te hol szoktad?

    Köszi előre is!
    L.

    VálaszTörlés
  2. Kétféle "túlszaturált" kép van: az egyik az, amikor normális szinek vannak, csak sokkal erőteljesebbek. Ilyet simán a képszerkesztő programokkal lehet előállítani, vagy eleve így állítani be a szkennert.

    A másik, ami a kereszthívott filmtől származik, vagyis diára fotózunk, és kereszthívást kérünk. Az, hogy így milyen lesz a kész kép, attól függ, hogy milyen típusú diafilmet használtunk, mert nem mindegyik egyformán viselkedik. A nagyobb probléma valószínűleg a szkennelés, mivel a szkenner általában megpróbálja helyrehozni az elcsúszott színeket.
    A sötét képszéleknek ehhez nincs köze, ez objektív és gépfüggő, illetve sokat számítanak a fényviszonyok is.
    Én eddig csak kétszer csináltattam kereszthívást, de nem voltam elégedett az eredménnyel, nyilván nem volt megfelelő a film, és a szkennelés sem.
    Egyébként furcsállom, ha valahol nem vállalják, ugyanis az elv az, hogy a diát úgy kell előhívni, mintha közönséges negatív lenne, tehát a laboránsnak semmi extra dolga nincs. A Mammutban a Puskás-nál megcsinálják, ott mondani se nagyon kell, mivel diahívást eleve nem tudnak, tehát bármit viszel nekik, negatívként hívják elő.

    VálaszTörlés
  3. Nekem mindíg azt mondták, hogy tönkre teszi a vegyszerüket. Aztán olvastam erről sok vitát a neten. A legtöbb vélemyén szerint nem teszi tönkre, de volt egy laboráns srác, aki azt mondta, hogy ha sok kereszthívást csinálnak, akkor a vegyszer felhasználhatósága csökken.

    VálaszTörlés
  4. Köszi a választ! Ja, én is ezt hallottam a vegyszerekkel kapcsolatban.
    Nekem pl. az ilyen hangulatú képek tetszenek: http://www.flickr.com/photos/poppysmiles/2197035430/
    Azt írja, hogy Lomo lca-val lőtte, és persze minden második hozzászóló szerint ez egy olyan tipikus lomo kép - már a színek tekintetében. Szóval szerintetek csak photoshop? Vagy ha nem, hogy csinálja?? Mert ha photoshop, akkor mitől lenne tipikus lomo? Az ilyen effekteket bármilyen képre lehet alkalmazni.
    L.
    Még egyszer köszi!

    VálaszTörlés
  5. Nem írja a tag sehol, hogy ez kereszthívás lenne, de szerintem sem az, egyszerűen a Levels-szel, vagy a Curves-szal kontrasztosítva vannak. Én sokat fotóztam már LC-A-val, de alapesetben semennyivel sem élénkebbek a szinei, mint bármi mással fotózva. Nyilván számít a film típusa is, de főleg az utómunkálatok a lényegesek.
    Szerintem egy kép a Lomo LC-A objektívjétől, annak rajzolatától, a vignyettálástól, és a finom képszéli torzításoktól lesz tipikusan az, ami.

    VálaszTörlés
  6. jó sorozat!
    Azért a hatodik, és a huszonegyedik kép nagyon bejön!
    jah egyébként az emberek, hogy reagálnak amikor meglátnak egy ilyen fényképezőgépet, mert amikor én a régi már 20 éves minoltámmal szaladgálok az utcán igencsak megnéznek néha...

    VálaszTörlés
  7. most talaltam ra erre a blogra
    teljesen csodalatos

    VálaszTörlés
  8. A vízen úszó gumikacsa ütött...:D

    VálaszTörlés
  9. Sziasztok!ha nincs visszajelzés a fénymérőröl lehet még használni?
    külső fénymérő .
    Köszi

    VálaszTörlés
  10. Sajnos nincs tapasztalatom külső fénymérővel. De ha nem mutat semmit, akkor valószínű, hogy már nem jó.

    VálaszTörlés

Jó, ha ide írsz valamit.

Legnépszerűbb...