2008. július 2., szerda

Lyukkamera nyári délután a ház körül

A legtöbb látogató, aki a google-ben keresve jön ide, az a lyukkamerára keres rá. Soha nem gondoltam volna, hogy a lyukkamerázás ennyi embert érdekel. Igaz, hogy engem is, és én is úgy kezdtem, hogy a google-ben rákerestem. Naugye, mondja az olvasó.
Hát most kiszolgálom a nép ízlését, bulvár.

Ezek a mostani képek a ház körül készültek, mindenféle lehetetlen nézőpontokból. A technika mit sem változott, továbbra is a Forte fotópapír kartondobozát használom, fotópapírra fényképezve. Mivel ennél a megoldásnál a lyuk igen közel van a fotópapírhoz, a papír viszont elég nagy, így nagyon széles látószögű, viszonylag nagy méretű képet kapok. És szerintem ez érdekes.

Ez a kép két egymáshoz közeli ház falát ábrázolja, a lyukkamera felfelé néz.
Klikk a képre for kétszerekkora méret
Szintén a szomszéd fala, plusz egy hullámlemezből készült előtető, vagy mi, és némi fa, ég. Az ég a szkenner miatt csíkos. Klikk, kétszerekkora.
Az első képen elmagyarázott két ház közötti folyosó. A "gép" majdnem az ég felé nézett. A jobb oldali falra egy hullahopp karika van felakasztva.
A már jól ismert hullámos tetőrész, plusz egy kis fehér fal, alul cserepes növények. Bal oldalon egy konnektor aljzat látható a falon. A ház nem eladó.

A fotózás paraméterei: blendenyílás: nagyon pici, záridő: egy, másfél perc, fotópapír: Forte, papírhívó: WTD Fortespeed. Szkenner: kölcsönben.

3 megjegyzés:

  1. hali
    kérdésem volna
    gyakran kiég a kép közepe, ha túl kicsi a doboz mélysége
    vagy csak egy pici kis folt a kép
    szóval, hiába a nagy látószög, nem "telik" a tér a szélein
    vagy hogy is mondjam
    szóval nemtommivan, több "géppel" kisérleteztem már, leginkább fém sütisdobozok, feketére kimázolva, tűszúrta lyuk
    laca
    majd idenézek még

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Pontos okot én sem tudok, két dolog lehet. Vagy túl nagy a lyuk, vagy az is lehet, hogy a lyuk túlontúl közel van a filmhez.
    A lyuknak kisebbnek kell lenni egy tű méreténél, igazából csak a tű hegye menjen át az anyagon. Vagyis éppenhogycsak át lehessen látni a lyukon.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a választ.
    Egy vékony varrótűvel ütöttemn a lyukat a lemezen, nem ment át, csak a hegye...
    Viszont láttom olyan felvételt, amit gyufásdobozzal csinált valaki, annál legalább 4szer nagyobb a doboz mélysége(STR8 parfümös-a kedvencem volt a téglavörös színű, de már nem gyártja a cég:)
    Próbálkozom tehát tovább.
    Tanár vagyok, egyébként, a gyerekekkel műveljük a dolgot szakkörön.
    Állítólag Churchill mondta: " A sikeres ember titka: töretlen hittel haladni - kudarcról kudarcra" :)
    Üdv:
    Laca

    VálaszTörlés

Jó, ha ide írsz valamit.

Legnépszerűbb...