2007. október 29., hétfő

Mi is az a Lomolitos?

Úgy kezdődött, hogy egy Lomolito nevezetű fényképezőgép állt a házhoz. Ez egy egyszer használatos kamera, előre betöltött filmmel, (24 kockás, 200-as szines, noname). Elvileg a filmet gépestül kell beadni előhivatni, ahol a mester széttöri/kifeszegeti/leolvasztja a filmről a gépet, a filmet előhívja, majd a maradékot kihajítja a szemétbe.
A gépezet elnevezése körül némi zavar érzékelhető, nem lehet pontosan tudni, hogy a Lomolitos az a Lomolito többesszáma, és egyszerre több gépet hívunk így, vagy egy darabra is használható ez a többesszám.
A gép eredetileg így néz ki:

Van persze ezen a kéken kívül még háromféle színben: sárga, zöld, és piros. A vaku elé lehet kanyarítani egy kis szines átlátszó fóliát, azt jelenti a szín. És így lehet szines-vakus képeket csinálni.

Használata természetesen semmiféle tanulást nem igényel, felhúzni, elkattintani, ennyi az egész. Állítani semmit sem lehet rajta, és sajnos nem tudható az sem, hogy milyen blendenyílással, és milyen záridővel operál. (Egyes internetes források szerint 1/100-assal.) Ha a vakut szeretné az ember használni, megnyomja a gép elején az erre szolgáló gombot, erre a vaku tölteni kezd, és amikor kigyullad egy sárga LED, lehet vakuzni. A vakut kikapcsolni nem lehet, addig villan, amíg a feltöltés tart.

Legnépszerűbb...